A tudás három lépcsőfoka

A 15. század táján egy fiatalember reggeli sétája során egy nagy építkezés közepén találta magát, és gondolta megkérdezi a munkásokat, mi is lesz pontosan ez az előre láthatólag is hatalmasnak tűnő építmény. Az egyik munkás nagy téglákat cipelt a vállán, szája lefelé konyult, arca kifejezéstelen-, tekintete nem volt túl barátságos. A látogató szép lassú léptekkel odasétált, hogy tájékozódjon az építmény felől: „mit csináltok itt?” – kérdezte tőle tiszteletteljesen, mire a munkás feldühödve, gorombán odavágta: „nem látod? Keményen dolgozunk!”. A fiatalembert (meghökkenése ellenére) nem hagyta nyugodni, hogy nem tudja mi készül a város fő terén, így odament egy másik munkáshoz is, és neki is feltette ugyanezt a kérdést. Lényegesen nyugodtabbnak tűnt ez az ember, tekintete kiegyensúlyozottságról árulkodott, ő így válaszolt neki: „falat építünk”. Nem érte be ennyivel sem a kérdezősködő, meglátott egy harmadik munkást, aki mosolygósnak és vidámnak tűnt.„Tőle biztosan megtudom, mi épül itt” – gondolta magában. Ahogy közeledett hozzá, a munkás lerakta a téglát, látta ugyanis, hogy hozzá érkezik a fiatalember, és tekintetével az érkezőt fürkészte, miközben tiszteletteljesen meghajolt előtte. Feltette neki is a már kétszer elhangzott kérdést; mire ő így válaszolt: „Templomot építünk!”

A száraz felhő

Ez a templom, mely a város főterén épül, a lélek temploma. A tudás három lépcsőfoka, a lélek látóterével határozható meg. A tudás legalsó fokán a tudatlanok helyezkednek el, ahol elsősorban a társadalmi kötelezettségekből fakadó külső elvárásoknak való megfelelés vágya jelenik meg, mivel az egyén – aki rendületlenül, de tudatlanul munkálkodik – nem látja a végső célt (ilyen a történetben szereplő első – megkérdezett – munkás). Pesszimista, goromba, mivel csak bolyong; sodródik, nincs kapaszkodója. Aki nem látja a munkafolyamat végét, hogyan is örülhetne igazán, hogy részt vehet az alkotásban? Egyetlen dolog zökkenti csak ki a pesszimizmusból, mikor hónap lejárta után megkapja bérét, és kicsinyes dolgokra, szórakozásra, élvezetekre elköltheti az egészet. „Ha már oly’ szenvedés az élet, hát legalább egy kis örömünket hadd leljünk benne” – mondja. Hasonlatos az ilyen ember a száraz felhőhöz.

 

A helyi záport adó felhő

A második lépcsőfok a tudomány szintje. A második munkás így felelt:„falat építünk!” – átlátta, tehát a folyamatot. Nem csak a kínkeserves munkát látta, hanem azt is, hogy a fal megépítéséhez szükséges előfeltétel a téglák odahordása. A fal megtervezése egyfajta profizmustigényel; a második munkás szemléletét a történetben szereplő válasza jól tükrözi. Aki a tudományok útján jár, kiszélesíti a lélek látóterét, mert nem csak külső elvárásoknak szeretne megfelelni, hanem belső késztetést is érez. Ez a belső késztetés a tudományokban (vagy szakmában) való elmélyülést jelenti, mely „kiegyensúlyozottságot” és belső nyugalmat eredményezhet. De vajon mire irányul a tudás ezen foka? Sokszor versengést és gőgöt rejt magában, megbecsültségre vágyik, elvárja, hogy jobban tiszteljék, mint a többi munkást, előfordulhat, hogy lenézi azokat, akik kevésbé jártasak a „szakmában”. A munkáért járó jutalom itt is központi szerepet kap. Hónap végén pénzét vagy szórakozásra költi, vagy vagyonát elkezdi felhalmozni. Néha ugyan adakozik, hogy a jóindulat látszatát fenntartsa, azonban csak keveseknek ad, ugyanis így gondolkodik: „Én megdolgoztam érte! Akinek pénzre van szüksége dolgozzon meg érte, úgy mint én!” – barátaival és érdektársaival nagylelkű, de ha valaki útjába áll, azt hamar félrelöki. Az ilyen ember hasonlatos a helyi záport adó felhőhöz.

 

A mindenhová esőt juttató felhő

A tudás legmagasabb szintje a bölcsesség. A bölcs ember tetteit nem a versengés és nem is a nagyravágyás irányítja, nem vágyik nyereségre, sem veszteségre. Gondolatai és cselekedetei meggondoltak, látja a végső célt – mely már a misztikum fogalmi körébe tartozik. Mert egyesek, akik a falat építik, és látják épülésének feltételeit, nem azért dolgoznak, hogy megbecsülést, tiszteletet, jutalmat, pénzt kapjanak cserébe? A bölcs ember tetteit nem a nyereség vagy a haszonszerzés irányítja, hanem: „a templom” – a cél beteljesítése. A bölcs keveset beszél, de sokat tesz, tudja jól, hogy nem lehet hinni azoknak a szavaknak, melyek mögött nincsenek valódi tettek. Jézus, Buddha, Konfuciusz, Lao-ce, Zarathusztra (és még sok más ember) élete olyan volt, mint amindenhová esőt juttató felhő, bölcsesség járta át szellemüket, és nem csak szavak, hanem valódi tettvágy vezérelte életüket. De vajon mi tesz igazán különbséget a tudomány és a bölcsesség között? A válasz egészen egyszerű: a tudomány ugyan megtanítja, hogy a fal építéséhez mely eszközöket kell használnod, milyen módszerekkel lesz sikeres az építkezésed, arról azonban egy szót sem szól, hogy hogyan válhatsz jobb emberré; a bölcsek viszont pont erre tanítanak meg minket.

 

„Bhikkhuk, három fajta ember található a világban. Mely ez a három? Az egyik, aki olyan, akár a száraz felhő, a másik olyan, akár a helyi záport adó felhő, a harmadik olyan, akár amindenhová esőt juttató felhő. Milyen a száraz felhőhöz hasonlatos ember? Ő senkinek sem ad se ételt, se innivalót, se ruhát, se illatszert, se virágfüzért… semmit. Olyan akár a száraz felhő. Milyen a helyi záport adó felhőhöz hasonlatos ember? Ő ad némelyeknek, de másoknak nem ad. S milyen a mindenhová esőt juttató felhőhöz hasonlatos ember? Ő mindent ad mindenkinek, aki rászorul, ad ételt, innivalót, ruhát, illatszert… Ez a három fajta ember található a világban, bhikkhuk.” (idézet az Itivuttaka-ból – théraváda kánon egyik legősibb szövegéből)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s