Bizalom

Azon gondolkodtam, hogy a bizalom vajon milyen összefüggésben van a hittel? A szeretet és a bizalom feltétlenül összekapcsolódik-e? És vajon, az engem is sokszor gyötrő bizalmatlanság, mennyire fakad saját jellememből, vagy mennyire egy intuitív rálátás egy hazugság-mentes valóságra? Talán közösen állíthatjuk, hogy a fenti kérdésekre nehéz választ adni, de valamiféle állandóságot azért megfigyelhetünk a bizalom és a bizalmatlanság állapotaiban. Először ahogy keresgélni kezdtem, azt vetettem górcső alá, hogy az a bizalmatlanság, mely függetlenségre törekszik, mennyiben tekinthető szeretet nélküli állapotnak. Leonardo da Vinci – már ha az idézet valóban tőle származik – azt mondja, hogy „a tapasztalat igazolja, hogy aki nem bízik semmiben, az nem csalatik meg soha.” Ennek igazságtartalmát nem érdemes firtatni, mégis felvet néhány további kérdést. Vegyünk egy olyan személyt, aki mindenfelé és mindenki felé végtelen bizalommal, és teljes nyitottsággal közelít. Nem nehéz kitalálni, hogy mi történik az ilyen emberrel. Tapasztalatai révén ráébred, hogy a bizalomnak és a vele (látszólag) párosuló hitnek külön kell válnia, ugyanis a világ nem csak igazságokból áll, és ha nem akarunk maradandó sérülések áldozatai lenni, akkor az igazságokat meg kell tudnunk különböztetni a hazugságoktól. Ebből kifolyólag felismerhetjük, hogy nem hihetünk mindenben, de azért bízhatunk mindenben. Talán paradoxonnak tűnhet, de menjünk tovább ezen a szálon, és kapcsoljuk be a szeretet kérdését is a témába.

Albert Einstein – de ezt végülis bárki mondhatta volna – azt mondja, hogy „ahol szeretet van, ott nincs átverés”. A szeretet egyik ismérve tehát a kölcsönös őszinteség, az igazság egymás felé történő megnyilatkozása. Itt viszont akárhogy is nézzük, megfordul a dolgok menete, ugyanis a szeretet azt jelenti, hogy feltétel nélkül megértjük a másik embert, és el is fogadjuk az ő megnyilvánulását. Ebben az esetben a szeretet előbb történik, mint a hazugság, és mivel a megértés előbb történik, mint a megnyilatkozás, így nincs szükség hazugságra sem. Mi szükség volna a hazugságra, ha biztosan tudnánk, hogy a másik ember képes elviselni (és megérteni) az igazságot is? A hazugság abból a félelemből ered, hogy azt gondoljuk, hogy a másik ember túlzottan gyenge. Ezt manapság egy olyan ömlengős mondatba burkolták, hogy„azért hazudtam, mert nem akartam fájdalmat okozni” – pedig az ilyen cselekedet vezet ahhoz a katasztrofális felfogáshoz, hogy a hit magasabb rendű, mint a bizalom, és ez által a (látszat) igazság magasabb rendű, mint a szeretet. Ebből kifolyólag mindenki jó embernek akar tűnni, és az kevésbé számít, hogy milyen is valójában, mert a „jó ember” lett az, aki szeretetre méltó, és nem az, aki minden körülmények között őszintén kinyilatkoztatja az igazságot. Lao-ce mondja, hogy „az igaz szavak nem kellemesek, a kellemes szavak nem igazak” – mert a látszat fontosabb, mint az igazság, és ha a látszat egy ideig kellemes érzéseket kelt, akkor az ember valamiért magasabb rendűnek véli az igazságnál, mely – kétség kívül – fájdalmat is okozhat. A szeretet próbája a fájdalom, és valójában csak az lehet képes valódi szeretetre, aki képes befogadni a fájdalmat is. A világ rendje felfordult, és ez a felfordult állapot lett az új rend. Szeretni, ma, azt jelenti, hogy elfogadom, hogy hazudsz, holott szeretni, azt kéne, hogy jelentse, hogy elfogadom, bármit is teszel. Da Vinci kiábrándultsága és pesszimizmusa ebből fakad: ha te magad sem vagy képes felismerni saját hazugságaidat, akkor hogyan lennénk képesek kölcsönös bizalomban élni? Nincsenek egy szinten. Hiszen az egyik azt akarja, hogy minden áron őszinte legyen hozzá, a másik meg azt, hogy elfogadja az ő hazugságait és azzal együtt az ő látszatvilágát. Da Vinci hátra lép kettőt, és elfordul – nem akarja a hazugságot. Nem hisz már neki, hiszen úgy lát át rajta, mintha kristálytiszta üvegen keresztül nézne, de azért bízik, mert bízni akar az őszinteségben, ugyanakkor tudja jól azt is, hogy ez már nem rajta múlik. A bizalom tehát nem hit, hanem annál több: szeretet, mert a szeretet átlát a hazugságon, mégis bízik benne, hogy egyszer még bizalommal felé fordul, és összes fájdalmát és nehézségét őszintén megosztja vele is, hogy letehesse azt a hatalmas terhet, melyet a hazugságokkal magára vett. Ez a Krisztusi megváltás kulcsa. Befejezésül egy szép idézet a Kishercegből (Antoine De Saint-Exupéry): „ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból.”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s