Fauna ládája

Fauna ládája az emberállatok világa, a tudattal rendelkező tudatlanoké. Azoké, akik felismerték, hogy boldogok lehetnének, de annak módját nem ismerték fel, hogy ez a létállapot hogyan érhető el. Megtettek ugyanis mindent, hogy egyfajta csalóka boldogság illúziójába csöppenhessenek, de ez mind tovaröppent, és ahogy haladt az idő, vágyódásuk kielégítetlenségének áldozataivá váltak, a sikertelenség és boldogtalanság mártírjaivá; hasonlatosak lettek azokkal, akik katonaként túléltek egy bukott háborút; küzdöttek, mégis vesztettek…

Aznap sokan gyűltek össze a gödröknél; ahogy haladt az idő egyre mélyebben túrták a talajt, a kiásott földet a felszínre hajították, mivel tudták, a föld mélyén van a kincs, melyet nemes egyszerűséggel úgy hívtak: siker. A siker volt a legnagyobb ajándék a gödrök világában: az esély, a továbblépés, az arany, a nyár, a dúr skála. Minden, amit a képzelet a boldogság fogalomkörébe sorolhat. Éppen ezért fejükkel úgy túrták érte a földet, hogy egymást már nem is látták. Az első, aki leért a föld mélyére elnyerte a siker bódító élvezetét, majd felordított a többieknek: „Megvan!”. Többi meg erre irigykedve eszeveszett rohanás közepette még gyorsabban kezdte túrni a földet, s nem sokkal később ők is leértek és megfürödhettek a siker mámorában. „Megvan!” – ordította valamennyi.

Az egyik meg csak fent várt. Odamentek hozzá és kérdezték: „te miért nem mégy le?” „Óh” – kezdte nevetve – „Kevesen tudják, hogy Fauna kincse mindig egyre mélyebben van! Ahogy leér az egyik és megszerzi, már áshat is tovább, hogy újra az övé lehessen. A győzelemért küzdeni kell, aki győz annak meg újabb kihívója akad, akit le kell győznie, hogy megmártózhasson újra a siker tengerében.” Nem értették, úgyhogy tovább kérdezősködtek, mire ő így folytatta: „Akik Fauna kincsét keresik, mindannyian küzdenek az idővel. Olyanok, mint akik egy kör alakú pályán üldözik az előttük rohanó embert ahelyett, hogy megállnának és megvárnák, míg újra odaér, ahol ők vannak. Fauna kincse nem a föld mélyén van, hanem itt kint, mindenütt, mert betölti az egész teret!” – erre nevetni kezdtek, majd visszamentek saját kis gödrükbe. Egy volt csak, aki ott maradt mellette. Tőle megkérdezte: „Te miért nem mégy vissza a gödörbe?” Ő így válaszolt: „mert azt mondtad, Fauna kincse itt kinn van, mindenütt!”. Mikor ezt mondta valami megmozdult a levegőben és egy különös érzés töltötte el, majd valami ragyogó fény hirtelen magába szippantotta. A következő pillanatban egy láda előtt állt, melynek kulcsa a kezében volt. „Mi történt?” – kérdezte. Körbe nézett, de sehol nem látott senkit. Rövid csend után egy nyugodt hang szólt hozzá: „Ne félj! Nézd meg a láda feliratát!” – most jobban szemügyre vette a ládát, vizsgálni kezdte. Először idegennek tűntek a betűk, de aztán valahogy mégis felismerte azokat. Ez állt rajta: „Fauna ládája – az idő világa”. Értetlenül ácsorgott felette, mígnem újra a hang szólt hozzá: „Abban a dobozban élsz, de szemeid most úgy tekintenek Faunára, mint időtlen az időre, mint bölcs a tudatlanra, mint anya a gyermekre, mint szeretet a nyomorúságra. Fauna az emberállatok világa, mert a föld mélyén keresik a kincset, holott bárhol is légy, egyetlen kincs létezik csak számodra az időtlenség! Ennek kulcsa mostantól a kezedben van, mindörökké!”

Másnap – a gödrök világában – megint találkozott azzal, aki a körről és az időről beszélt neki. Egymásra mosolyogtak. „Tegnap megtanultam tőled valami fontosat!” – mondta neki a fiatalabb – „Méghozzá azt, hogy minél jobban beleássuk magunkat az idő gödrébe, annál nehezebb lesz kimásznunk a boldogtalanságból!” – majd így folytatta – „Vágyódás a siker és a boldogság után! Ezeket mindenki csak a jövőben vagy a múltban keresi, ahelyett hogy kizárná az időt és megragadná a jelent, az időtlenség állapotát. Értem már, hogy az ember, akit azon a bizonyos körpályán üldözök én magam vagyok. Elmémben rohanok a jövőbe, mert egy szebb élet után vágyódom, aztán megfordulok, és önmagammal szembe indulok a múltba, ahol egy kis vigaszt találhatok. Mégsem vagyok soha önmagam, mert magamat üldözöm, hol a jövőbe előre, hol a múltba visszafelé. Csak akkor lehetek igazán önmagam, ha megállok és kilépek a körforgásból, ha nem túrok tovább a gödrök mélyén saját boldogságomat keresvén, hanem a felszínen maradok, a jelenben! Mert mikor a boldogságot keresem, kívül állok a boldogság fogalmán; mikor önmagamat üldözöm, kívül állok annak, ami én vagyok, csak akkor lehetek önmagam és akkor lehetek a boldogság állapotában, ha nem üldözöm, hanem eggyé válok önmagammal. Ez a küzdelem nélküli győzelem kulcsa.

Fauna lakói mégis a gödrökben keresték a sikert és a boldogságot, mert nem ismerték fel, hogy a gödör alján önmaguk után rohannak. Mikor sikerült utolérniük magukat, lényük beteljesedése által jutottak a pillanatnyi öröm állapotába; ezt nevezték sikernek. Akik azonban Fauna ládájának kulcsát már megszerezték tudták, hogy az idő csak a boldogtalanok számára létezik, mert a legnagyobb ajándék az időtlenség, melyben eggyé válhatunk önmagunkkal.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s