Mágusok

Sosem rejtettem véka alá azon véleményemet, miszerint minden ember egyfajta mágus, aki saját sorsa felett rendelkezhet. Habár ahogy saját életünk felett végigtekintünk, azt gondolhatjuk, hogy vagy nem vagyunk elég jó mágusok, vagy, hogy vannak olyan mágusok, akik nálunk sokkal erőteljesebben érvényesítik „varázserejüket”. Aki elégedetlen saját mágiájával az rendszerint olyan emberek alá sorolja be magát, akit többre tart; akinek ha a nyomába szegődik, talán ő maga is olyanná válhat, mint mestere. Ha megtanulja a módszereit, talán ő is rendelkezhet azzal a varázserővel, ami neki megadatott. Korlátlanul rendelkezhet saját sorsa felett – ez a célja. Ezért könyveket kezd olvasni és gyakorlatokat végezni. Pozitív-pszichológia, agykontroll, meditáció és egyéb módszerek, és mikor meg van a tudás, akkor érzi, hogy „valóban”, kezdi irányítani a sorsát. A gondolat varázsereje ez. Megváltoztatni a gondolkodást, megszüntetni a negatív gondolatokat. Ez az aszketizmusnak egy szellemi síkon történő megnyilvánulása. A mágus, aki megtagadja önmagát azért, hogy sorsát jobbra fordítsa, és miután sorsát jobbra fordította, mint tanító elmondja másoknak is, hogy hogyan válhatnak olyanná, mint ő. Az ilyen félemberek ugyan sikeresek, de mivel saját lényük megtagadása által jutottak a végtelen pozitív gondolkodáshoz, minden sikertelenséghez kapcsolódó eseményt a negatív gondolatoknak, a sikertelen „gyakorlatnak” tulajdonítanak, és ez óhatatlan ellenségük. Olyan, mint aki birtokában van egyfajta tudásnak, de van egy másik tudás, amitől folyamatosan tartózkodik, mert tudja, hogy az is valóságteremtő erő. Ezt remekül szemlélteti a magyar nyelv: fél-elem, vagyis félelem. És ezt persze a tudással, melyet magukba szívtak könnyedén elkendőznek, mert – mint mondják – nem a félelem miatt kerülnek el valamely állapotokat, hanem azért, mert tudják, hogy mi a jó számukra. Az effajta módszerek fogalmi használata viszont kétségkívül összekapcsolódott a siker fogalmával. Mert – ha törvényszerűen gondolkodunk – akinek sikerült megszabadulnia a negatív gondolatoktól, az pozitív gondolatai révén meg „kell”, hogy teremtsen magának egy olyan valóságot, mely felidézi benne a rég elvesztett Paradicsomi állapotot – és ha ez a valóság valamiért nem teremtődik meg, akkor valamit rosszul csinál, akkor még mindig ott vannak azok a fránya negatív gondolatok, melyek továbbra is ellenségesek a kiteljesedésben. Persze ez inkább a nyugati ember problémája, mert a nyugati ember cselekvésre teremtetett, keleten viszont elég, ha egy fa tövében ülve töltöd el egész életedet. Ezért kapcsolja össze a nyugati elme a „megvilágosodást” a sikerrel, és ezért fontosabb neki a pozitív gondolat a „gondolat-nélküliség”-nél (bár valószínűleg ez utóbbit el sem tudja igazán képzelni). Vajon el tudunk-e képzelni egy olyan életet, mely tökéletes boldogságban telik, de folyamatos sikertelenség és szenvedés övezi? A boldogságot önmagában a szenvedés-mentességben keressük, és mint mondjuk a szenvedést a negatív gondolatok teremtik meg, továbbá azt, hogy a megvilágosodott élet egyenlő a boldog élettel, mely a pozitív gondolatokban nyilvánul meg. Ez a lét végtelenül leegyszerűsített megfogalmazása, mely persze az efféle európai embereknek, mint amilyenek mi vagyunk, elegendő ahhoz, hogy kérdések nélkül vonzalmat érezzünk az adott praktika iránt. Ezáltal a gyakorlatban történő kiteljesedés megalkotja azt a hierarchiát, mely úgymond megfellebbezhetetlen valóság: az a mester, aki sikeres, aki nem szenved, akit nem érnek sorscsapások, aki mindig mosolyog és nem gyötrik negatív gondolatok. Ha látod, hogy a mester szenved, akkor azt gondolod alacsonyabbrendű… szánalmat kelt. Hogyan lehetne ő a mester, ha ő szenved, én meg nem? Látom magam előtt a tanítványok értetlenségét, ahogy Jézus halálfélelemben imádkozik Istenhez a Getsemani-kertben, azt kéri, „ha lehet” ne kelljen beteljesítenie ezt a tragikus sorsot, de mégis mondja: „legyen úgy, ahogy Te akarod”. A mai ember talán azt kérdezné Jézustól: hát miért nem voltál olyan pozitív hatással a környezetedre, hogy tanításoddal az egész zsidóságot magaddal ragadod, hogy Pilátust is meggyőzöd saját igazságod és hatalmad felől? Azért kérdezné ezt, mert a mai ember a nagyságot összekapcsolja a pozitív erőkkel, így a sors lényege minden tekintetben leredukálódott a boldogság és szenvedés-mentesség fogalmára. A sors sokkal több, mint a boldogság. A sors a szeretet megnyilvánulásának kifejeződése, melyben, mint mágus: irányítóként és szereplőként is részt vehetsz. A sors lényege ez: nem megváltoztatni a körülményeket, hanem az adott körülmények közt kinyilatkoztatni a szeretetet. A szeretet kinyilatkoztatása mindig magával vonja a sors elkövetkezendő lépcsőfokait is, de vajon szükséges-e ennek elibe mennünk? Mi – nagy büszkeségünkben – a sorsunkat akarjuk megváltoztatni, holott még csak azt sem tudjuk igazán, hogy mi az a szeretet…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s