A Mester tanítása

(…) Mikor már annyi kérdés járkált a fejében, gondolta elmegy ahhoz az emberhez, akiről sok jót hallott, kiről azt mondták „jó gyümölcsöt terem”, kinek élete példa, akivel szívesen cseveg az ember, szívesen felteszi kérdéseit, válaszra várván, vagy csak éppen azért, hogy valakinek már végre feltehesse. Úgy döntött hát, hogy meglátogatja, de mielőtt elment hozzá, körbekérdezősködött ismerőseinél. Elég kiábrándítóan hatott, mikor megtudta, hogy „a mester” sem beszélni nem tud, sem a hallása nem jó, egyszóval süketnéma. Ennek ellenére elment hozzá, hogy próbára tegye (…) mikor odaért, a mester habozás nélkül megkérdezte tőle: „mit akarsz tőlem?” „Hát mégis beszél, és a hallása is jó?” „Miért jöttél?” „Választ akarok a kérdéseimre” – csend – „választ, hogy megvilágosodjak!” – a mester szigorúan végigmérte, és csak hallgatott. „Rengeteg kérdésem van: például, hogy van-e a halál után élet? Létezik-e Mennyország? Létezhet-e, hogy a halál után visszatérünk a Földre? Jézus valóban Isten fia volt-e? Mária valóban szűz volt? Akik nem hisznek, valóban a pokolra kerülnek? (…) „Takarodj a szemem elől” – mondta neki a mester. Azzal ő sértettségében és kiábrándultságában távozott is tőle. „Ez a mester? Én előbb vagyok mester, mint ez…” (…) később, mégis adott még egy esélyt, most már sokkal alázatosabban és tisztelettudóbban közelített a házhoz, halkan kopogott, majd belépett. „Miért jöttél?” „Elnézést a zavarásért, bocsánat, hogy újra jöttem, csak beszélgetni szeretnék…” „Jöjj be!”. „Talán kérdéseim méltatlanok a válaszra, de sokat töröm a fejem rajtuk, te talán tudnál segíteni rajtam”. A mester így szólt hozzá: „múltkor azt kérdezted tőlem:

–          Hogy van-e a halál után élet? – válaszolj te magad.

–          Lehetséges.

–          Ha tudnád, változtatnál az életeden?

–          Nem tudom.

–          Azt kérdezted, létezik-e Mennyország? – válaszolj.

–          Ha a halál után van élet, akkor talán Mennyország is…

–          Ha úgy hiszed, hogy létezik, változtat ez bármit is az életviteleden?

–          Nem tudom.

–          Azt kérdezted, létezhet-e, hogy a halál után visszatérünk a földre? – válaszolj.

–          Nem hiszem.

–          Változtat-e bármit az életeden, hogy hitedet ebben gyökerezteted?

–          Nem tudom.

–          Aztán azt kérdezted, Jézus valóban Isten fia volt-e? – válaszolj.

–          Úgy hiszem igen.

–          Ha ezt hiszed, miért nem követed őt, miért nem tartod meg parancsait, miért nem viszed vele együtt a keresztet?

–          Nem tudom.

–          Ezt követően azt kérdezted, Mária valóban szűz volt-e? – válaszolj.

–          Nem tudom.

–          Ha tudnád a választ, milyen előnyeid származnának ennek ismeretéből?

–          Végül azt kérdezted, akik nem hisznek, valóban a pokolra kerülnek? – válaszolj.

–          Nem tudom.

–          Most menj, és fürödj meg az első pocsolyában, amit a ház előtt találsz, aztán gyere vissza hozzám.

(…)

Zen

Mikor visszatért, egy forró teával várta őt a mester, mosolyogva fogadta, és beszélni kezdett hozzá. „Az emberek, amikről beszélnek csupán üres szavak. Mikor azt mondják, ebben hiszek, figyeld meg, hogyan élnek, abból láthatod, hogy miben hisznek igazán. Mikor azt mondják, én nem hiszek semmi effélében. Kérdezd meg: miféle előnyöd származik a hitetlenségedből? Aztán kérdezd meg magad: az a hit, amiben élek, a sok tudás, amit felhalmoztam, mit ér? Mert nincs olyan hit, ami bármit is érne, anélkül, hogy gyümölcsöt nem terem. Megtudhatod az összes kérdésre a választ, de életed üres marad tettek nélkül. Aztán kérdezd meg: mit tettem eddig az életemmel? Majd talán azt mondod, én jó voltam, jó vagyok, és jó is leszek. De ne fogadd el ez a választ, kérdezd meg, miben nyilvánul meg az, hogy jó voltál? Máskor talán azt mondod, rossz voltam, rossz vagyok, és rossz is leszek. De ne fogadd el ezt a választ, kérdezd meg, miben nyilvánul meg az, hogy rossz voltál? Aztán menj egy hindu elé, kérdezd meg tőle, mennyivel lesz több, ha a keresztényekről rosszat mond, aztán menj egy keresztény elé, kérdezd meg mennyivel lesz több, ha rosszat mond a hindukról. Aztán menj az ateisták elé, kérdezd meg mi az a személyes nagy tudásuk, amire olyan büszkék? Mitől lesz több a világ, ha folyton be akarják bizonyítani valamiről, hogy nem igaz? Az emberekben nincs szeretet. Amit szeretetnek hívnak, az csak valami elkorcsosult sóvárgás az önimádásra. Az emberek a boldogságot keresik, te ne azt keresd. Mit ér a boldogság, ha az ember haszontalan? Dolgozz szüntelenül, és soha ne elégedj meg magaddal. Szolgálj az embereknek, és légy alázatos mindenkivel. De azt tudnod kell, hogy az alázat nem azt jelenti, hogy nincs véleményed semmiről és mindent elfogadsz, amit mások mondanak, hanem azt, hogy tiszteletben tartod mások véleményét (…) Az emberek szektákba verődnek az igazság zászlaját lengetve, módszereket tanítanak, hogyan legyél isteni személy, és még csak azt sem figyelik meg, hogy akik tanítják őket miféle emberek. Mert mi kell az embereknek? Kuruzslás, tömeg, cirkusz, olyan kell nekik, aki megtanítja őket széket táncoltatni. Mi hasznod belőle, még ha képes is vagy rá? – mutatványokat nézhetünk a cirkuszban is. Azt keresd, ami megváltoztatja az életed, amitől más emberré válsz, amitől hasznosabb lehetsz, és csak olyat fogadj el tanítódul, aki erre törekszik, és benned is a kiteljesedés magvát látja, aki nem irányítani, hanem szolgálni akar téged. Azt gondolod, hogy azért nem cselekedsz, mert nincsenek válaszok a kérdéseidre. Én azt mondom, azért nem cselekedsz, mert céltalanul élsz. Akinek célja van, az tart valamerre, aki tart valamerre, az tudja, hogy mit akar, aki tudja, hogy mit akar, az dolgozik is azért, hogy elérje a célját. Keress tehát célokat, de olyanokat keress, amitől több leszel te magad-, és az emberiség is. Egyeseknek az a célja, hogy építsen, másoknak az, hogy lerombolja az építményeket. Vizsgáld meg tetteidet, hogy te melyikhez tartozol, és azt is, hogy céljaidat a hiúság mennyire hatja át.– ezeket mondta neki, ő meg csak csendben hallgatott. Akkor rájött, hogy milyen felesleges kérdések után kutatott, legalábbis akkor olyan megvilágításba kerültek, melyek átformálták a kérdések fontosságát. Hazafelé sokat gondolkodott a mester tanításán.

(…)

Ez volt egyben az első és az utolsó alkalom, mikor találkozott a mesterrel, mert mint hallotta, másfél hónappal később agyvérzésben meghalt. „Mennyire múlandó” – gondolta. „A nagy emberek sorsa is ugyanaz, mint a kis embereké”. – a szavai azonban benne éltek továbbra is, és ez a kis szelet volt az, ami őt halhatatlanná tette számára. Aztán egyik nap, ahogy a piacon sétált, mindenki a mester haláláról beszélt, odament az egyik árushoz, és megkérdezte tőle: „miért tartották a mestert süketnémának?” – az meg azt válaszolta: „a mester úgy vallotta, hogy aki sokat beszél, az sokat hibázik; ezért ő megfontoltan beszélt, és csak arról, amit fontosnak tartott – egyesek ezért tartották némának. Máskor meg azt mondta: az üres fecsegésre nekem süket a fülem, inkább meg sem hallom – ezért tartották süketnek.”

A mester sírkövét azóta is utolsó szavai ékesítik: „élj, de ne önfeledten; szeress, de értelemmel; élvezz, de mértékkel”.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s