Az elérhetetlen felé

Van valami az ember természetében, mely folyton az elérhetetlen felé törekszik. Egyfajta hiányállapot ez, egy vágy a teljességre. Valami, ami most nem vagyok, de lehetnék, vagy leszek. A jövőről szól. Az ember törekvése a kiteljesedésre, amely ezernyi színárnyalatban megjelenhet. Ez a vágy hajtotta Jácintot is a tudás megszerzésére, amely gondolta, elolthatja szomját, amelyet, ha elsajátít, megszerez, akkor része lehet a teljességben, amit minden ember próbál megtapasztalni. Az erdőben barangolt, mikor egy kis tisztáshoz érkezett. A nap melegen sütött, az ég gyönyörűen kék volt, és a rét az emberi szem számára hihetetlen színáradatban pompázott. A virágok mentén volt egy kitaposott út, Jácint azon sétált. Gondolataiba merült, de kérdéseire nem talált választ. Egy pillanatra megállt, és a virágokat nézte. Jácintok voltak.

20100626165639_jacint_lila_pink
– Ha én olyan virág lehetnék, mint amilyenek ti vagytok – mondta – talán nem is lenne semmi vágyam – Megérintette őket, és finom, friss illatukat is magába szívta – A nevem ugyan a ti nevetek, de engem mégis hiány gyötör. Mintha belőlem elveszett volna valami, ami bennetek meg van. – úgy beszélt, mintha választ várna tőlük, de azok a válaszadás legkisebb jelét sem mutatták. – Talán az ember túl sokat beszél – folytatta Jácint, aztán hirtelen egy kéz érintését érezte a vállán.
– Amíg a teljességre vágysz, addig nem lehetsz teljes – mondta egy hang.
Nem nézett hátra, de érezte, hogy a kéz nyugtatóan megpihen a vállán.
– Hát akkor mit kellene tennem? Mit akarsz, mit tegyek?
A kérdésekkel egyidejűleg eltűnt az érintés – Ki lehetett ez? – kérdezte magától, aztán gondolkodni kezdett a hallottakon.
„Az ember boldog akar lenni, mert nem boldog. Az ember gazdag akar lenni, mert nem gazdag. Az ember jó akar lenni, mert nem jó. Az ember tudásra szomjazik, mert keveset tud. Az ember hinni akar, mert hitetlen. Az ember egészséges akar lenni, mert beteg. – Hirtelen a földre rogyott – Én nyomorult! – Néhány perc telt el így, aztán lassan feltápászkodott és újra a virágokat nézte. Ugyanúgy álltak, és ugyanolyan büszkeséggel figyelték Jácintot, de olyan érzése volt, mintha most szólnának hozzá.
„Ó, Jácint. Virág vagy te? Folyton beszélsz és tanítasz. Letépsz és ültetsz. Szerzel és elveszítesz. Birtokolsz, aztán elengedsz. Hiszel és hitetlenkedsz. Jót akarsz és rosszat teszel. Rosszat akarsz és jót teszel. Teljességre vágyódsz, mert azt gondolod nem vagy teljes. Tudni akarsz, hogy taníts, de úgy tanítasz, hogy nem tudsz. Mikor leszel virág Jácint? Mikor leszel valódi virág?” – A hangok ugyan belülről jöttek, mégis a virágoknak tulajdonította őket. Könnycseppek gördültek le az arcán.
– Milyen igazuk van – mondta elérzékenyülve – Mit akar a virág? Mit akarhat egy virág? A virág nem akar a Mennybe jutni, mégis mennyei, nem akar jót tenni, mégis jót tesz, nem akar friss lenni, mégis friss, nem akar szép lenni, mégis szép, nem akar felnőni, mégis nő, nem akar tanítani, mégis tanít, nem akar beszélni, mégis beszédes. A virág nem ítél, nem ellenkezik, nem uralkodik, és nem tanít ezek ellenkezőjére sem. Az ember ítél, ellenkezik, uralkodik, aztán azt tanítja, hogy „ne ítélj! Ne ellenkezz! Ne uralkodj!”. Az ember nem virág, de talán az lehet egyszer. – Aztán hangosan nevetni kezdett. – Már megint kezded? – kérdezte magától  – Miért élünk mi folyton a jövőben? Miért törekszünk folyton az elérhetetlen felé? – aztán újra elkomolyodott – De, ha csak egy percre is virág lehetnék, többé már nem akarnék virág sem lenni…

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s