A szervező lépett be először az ajtón. Mögötte hosszas menet érkezett, mindenki saját vallásának, ideájának öltözékében. Húsz-harminc ember ülhetett le egy nagy körben, majd a szervező ragadta magához a szót.
– Tisztelt egybegyűltek! Tudjuk, miért vagyunk itt. Meg kell vitatnunk az igazságot. Mindenkinek megadatik a lehetőség, hogy képviselje saját identitását, és megvédje azt érvekkel. A vitát ezennel megnyitom.
– Nos, barátaim – szólt a keresztény – én hiszek Isten létezésében, és tapasztalásaim mindezt alátámasztják. Közelinek érzem lényét és érzem, hogy nap, mint nap velem van és támogat.
– Szép ideát dédelgetsz a szívedben – szólt a tudomány embere – de Isten léte nem bizonyítható. És nem csak ezzel van itt probléma. Elég, ha megnézzük a Biblia teremtéstörténetét, és összevetjük a valósággal. Én, mint a tudomány embere, nem hiszek semmiben, amíg nem találok rá ellenőrizhető bizonyítékot. Azt meg, hogy hét nap alatt teremtették a világot igazán nevetségesnek tartom…
– A Bibliában minden benne van, amire szükségünk van… a többit meg nem tudhatjuk – szólt vissza a keresztény.
– Ó igen? És mi az a minden?
– Szeresd felebarátodat, kerüld a bűnöket…
– Felettébb szerencsétlennek tartalak titeket! – szólt közbe az ateista – Álszentek vagytok és nyomorultak. Minden vallás álszent, ti csak egy képzelt Isten nevében akartok önigazolást nyerni tetteiteknek. Közben azt hiszitek, jók vagytok, pedig csak szerencsétlen hazugságokkal tömködik a fejeteket, miközben birka módjára mindent elhisztek. Én nem fogok beállni a sorba, nem hagyom, hogy baromságokkal manipuláljanak. És ettől leszek szabad.
– A szabadság igazán nehéz kérdés – vetette közbe a filozófus – mert míg szabadságunkat azáltal próbáljuk megélni, hogy bizonyos dolgokat távol tartunk magunktól, pont annak a szabadságát veszítjük el, hogy egyáltalán dönthetünk azon dolgok mellett is.
– A filozófia az elme játéka csupán – szólalt meg a buddhista is – és míg az ember saját elméjének rabja, addig a szabadság is csupán egy fogalom marad ugyanabban a gépezetben, mely a fogalmakat gyártja.
– Jól beszélsz – tért vissza a keresztény – A buddhizmusban vannak jó gondolatok, de szomorúsággal tölt el, hogy a buddhisták nem hisznek Istenben.
– Csak az elmédben létezik Isten – jött a válasz –. Én oda vezetlek, ahol már nem tévesztenek meg az elme játékai…
– Allah a legnagyobb! – mondta a mohamedán – Nincs nála nagyobb. Meg kell tartani a szokásokat, és Allah felmagasztal, de ne engedjétek, hogy olyanok uralkodjanak felettetek, akik nem tisztelik Allahot! Meg kell büntetni az ilyet!
– Majd Isten ítélkezik az utolsó napon – szólt a keresztény.
Az ateista csak nevetett. (Nagyot koppannak majd ezek a haláluk napján – mondta magában)
– A buddhizmusban van talán még a legtöbb elfogadható dolog – szólt most hangosan is – de attól még én nem fogom egy fa tövében eltölteni az életemet. Az a legfontosabb, hogy élvezzük az életet!
– A túlvilágra sincs bizonyíték – állt fel újra a tudomány embere – véleményem szerint a vallások legnagyobb problémája, hogy a túlvilági létre helyezik a hangsúlyt és közben elfelejtenek élni.
– Brávó! Brávó! Végre kimondta valaki, amit gondolok! – mondta az ateista.
Sokan mondtak sokfélét még ezután. Mindenki védte saját elképzeléseit, és egyre mélyebbre jutottak a beszélgetésben. Néhol találtak közös pontokat, máskor szöges ellentétbe kerültek nézeteik, de meggyőzni nem tudták egymást saját igazukról. Csak egyetlen ember maradt a körben, aki nem szólalt meg. Mikor már mindenki elmondott mindent, amit tudott, hirtelen őt kezdték el figyelni.
– És te? – kérdezte a szervező – Te miért nem szólalsz meg? Te mit képviselsz?
Egy kopaszodó öreges, mosolygós kis emberke nézett fel a szemüvege mögül, de nem szólalt meg.
– Mondd, hogy te mit gondolsz! Mond el, hogy mit képviselsz, hogyan látod a világot!
Egy papirosra felírt valamit, majd szó nélkül felmutatta:
„Én nem képviselek semmit! Engem nem küldött senki és nem is képviselek semmit.”
– Az nem lehet! – szólt az ateista – Akkor biztosan keresztény vagy!
– Mi hát az értékrended? – kérdezte a filozófus.
– Meditálni szoktál? – jött a buddhista.
– Milyen tudásra támaszkodsz? – szólalt fel a tudomány embere.
– Hiszel Istenben? – kérdezte a keresztény.
– Allah-ra mondom, ne hagyd magad befolyásolni ezek által, térj át a mi hitünkre!
Ő meg csak csendben ült és mosolygott.
– Szólalj már meg! Miben hiszel! Ki küldött téged?
Nem szólt egy szót sem.
– Ha nem képviselsz semmit, akkor azt képviseled, hogy nem képviselsz semmit – háborgott a filozófus.
– Ha nem mondod, hogy nem hiszel Istenben, ő nem is hallja meg hívásodat. – vicsorgott a keresztény.
– Ha nem meditálsz, az elme rabjává válsz! – szólt a buddhista.
– Ha nem szólsz egy szót sem, azzal elfogadod ezeknek a beteges nézeteit! – üvöltötte az ateista.
– Ha nem teszel semmit, nem is járulsz hozzá semmivel ehhez a világhoz! – mondta a tudomány embere.
Ő viszont nem szólalt meg. Csak mosolygott és nézett maga elé.
– Az ember, aki nem képvisel semmit! – mondta örvendezve a szervező. Ő értette meg egyedül, hogy kivel is van dolga – Micsoda egy tanító! Micsoda egy tanító!
A többiek viszont értetlenül néztek.
– Miféle tanításról beszélsz? Hiszen meg sem szólalt!
– Igen! Igen! Meg sem szólalt! Micsoda egy tanítás! – mondta újra szinte már táncolva!
– Megbolondult ez a szervező! – mondta az ateista.
– Hagyjátok figyelmen kívül a bolondot! – szólt a tudomány embere.
– Szeressétek azért, ahogy a mi Urunk parancsolta. – jött a keresztény.
– Elmezavarodott – mondta a buddhista.
– Szerencsétlen! – váltott a mohamedán.
De ő csak örvendezett és nevetve rohangált körbe-körbe a teremben. Az emberek zavarodottságukban szép lassan össze is szedték csomagjaikat és elhagyták az épületet. Csak a kopaszodó kis emberke maradt ott egyedül meg a szervező. Mikor már mindenki kiment, mosolyogva átölelte az öregembert.
– Micsoda egy tanítás! – szólalt meg újra, ő meg csak mosolygott és újabb mondatot firkantott a papirosra.
„Egyedül Te ismertél fel!”
– Igen! Igen! – örvendett a szervező! – Sokat szeretnék még tanulni tőled! – mondta lelkesen.
Csak mosolygott, anélkül, hogy egy szót is szólt volna.
Ő volt az egyetlen igaz ember aznap… A csend.