A vita

A szervező lépett be először az ajtón. Mögötte hosszas menet érkezett, mindenki saját vallásának, ideájának öltözékében. Húsz-harminc ember ülhetett le egy nagy körben, majd a szervező ragadta magához a szót.

– Tisztelt egybegyűltek! Tudjuk, miért vagyunk itt. Meg kell vitatnunk az igazságot. Mindenkinek megadatik a lehetőség, hogy képviselje saját identitását, és megvédje azt érvekkel. A vitát ezennel megnyitom.

– Nos, barátaim – szólt a keresztény – én hiszek Isten létezésében, és tapasztalásaim mindezt alátámasztják. Közelinek érzem lényét és érzem, hogy nap, mint nap velem van és támogat.

– Szép ideát dédelgetsz a szívedben – szólt a tudomány embere – de Isten léte nem bizonyítható. És nem csak ezzel van itt probléma. Elég, ha megnézzük a Biblia teremtéstörténetét, és összevetjük a valósággal. Én, mint a tudomány embere, nem hiszek semmiben, amíg nem találok rá ellenőrizhető bizonyítékot. Azt meg, hogy hét nap alatt teremtették a világot igazán nevetségesnek tartom…

– A Bibliában minden benne van, amire szükségünk van… a többit meg nem tudhatjuk – szólt vissza a keresztény.

– Ó igen? És mi az a minden?

– Szeresd felebarátodat, kerüld a bűnöket…

– Felettébb szerencsétlennek tartalak titeket! – szólt közbe az ateista – Álszentek vagytok és nyomorultak. Minden vallás álszent, ti csak egy képzelt Isten nevében akartok önigazolást nyerni tetteiteknek. Közben azt hiszitek, jók vagytok, pedig csak szerencsétlen hazugságokkal tömködik a fejeteket, miközben birka módjára mindent elhisztek. Én nem fogok beállni a sorba, nem hagyom, hogy baromságokkal manipuláljanak. És ettől leszek szabad.

– A szabadság igazán nehéz kérdés – vetette közbe a filozófus – mert míg szabadságunkat azáltal próbáljuk megélni, hogy bizonyos dolgokat távol tartunk magunktól, pont annak a szabadságát veszítjük el, hogy egyáltalán dönthetünk azon dolgok mellett is.

– A filozófia az elme játéka csupán – szólalt meg a buddhista is – és míg az ember saját elméjének rabja, addig a szabadság is csupán egy fogalom marad ugyanabban a gépezetben, mely a fogalmakat gyártja.

pic_csendben

– Jól beszélsz – tért vissza a keresztény – A buddhizmusban vannak jó gondolatok, de szomorúsággal tölt el, hogy a buddhisták nem hisznek Istenben.

– Csak az elmédben létezik Isten – jött a válasz –. Én oda vezetlek, ahol már nem tévesztenek meg az elme játékai…

– Allah a legnagyobb! – mondta a mohamedán – Nincs nála nagyobb. Meg kell tartani a szokásokat, és Allah felmagasztal, de ne engedjétek, hogy olyanok uralkodjanak felettetek, akik nem tisztelik Allahot! Meg kell büntetni az ilyet!

– Majd Isten ítélkezik az utolsó napon – szólt a keresztény.

Az ateista csak nevetett. (Nagyot koppannak majd ezek a haláluk napján – mondta magában)

– A buddhizmusban van talán még a legtöbb elfogadható dolog – szólt most hangosan is – de attól még én nem fogom egy fa tövében eltölteni az életemet. Az a legfontosabb, hogy élvezzük az életet!

– A túlvilágra sincs bizonyíték – állt fel újra a tudomány embere – véleményem szerint a vallások legnagyobb problémája, hogy a túlvilági létre helyezik a hangsúlyt és közben elfelejtenek élni.

– Brávó! Brávó! Végre kimondta valaki, amit gondolok! – mondta az ateista.

Sokan mondtak sokfélét még ezután. Mindenki védte saját elképzeléseit, és egyre mélyebbre jutottak a beszélgetésben. Néhol találtak közös pontokat, máskor szöges ellentétbe kerültek nézeteik, de meggyőzni nem tudták egymást saját igazukról. Csak egyetlen ember maradt a körben, aki nem szólalt meg. Mikor már mindenki elmondott mindent, amit tudott, hirtelen őt kezdték el figyelni.

– És te? – kérdezte a szervező – Te miért nem szólalsz meg? Te mit képviselsz?

Egy kopaszodó öreges, mosolygós kis emberke nézett fel a szemüvege mögül, de nem szólalt meg.

– Mondd, hogy te mit gondolsz! Mond el, hogy mit képviselsz, hogyan látod a világot!

Egy papirosra felírt valamit, majd szó nélkül felmutatta:

„Én nem képviselek semmit! Engem nem küldött senki és nem is képviselek semmit.”

– Az nem lehet! – szólt az ateista – Akkor biztosan keresztény vagy!

– Mi hát az értékrended? – kérdezte a filozófus.

– Meditálni szoktál? – jött a buddhista.

– Milyen tudásra támaszkodsz? – szólalt fel a tudomány embere.

– Hiszel Istenben? – kérdezte a keresztény.

– Allah-ra mondom, ne hagyd magad befolyásolni ezek által, térj át a mi hitünkre!

Ő meg csak csendben ült és mosolygott.

– Szólalj már meg! Miben hiszel! Ki küldött téged?

Nem szólt egy szót sem.

– Ha nem képviselsz semmit, akkor azt képviseled, hogy nem képviselsz semmit – háborgott a filozófus.

– Ha nem mondod, hogy nem hiszel Istenben, ő nem is hallja meg hívásodat. – vicsorgott a keresztény.

– Ha nem meditálsz, az elme rabjává válsz! – szólt a buddhista.

– Ha nem szólsz egy szót sem, azzal elfogadod ezeknek a beteges nézeteit! – üvöltötte az ateista.

– Ha nem teszel semmit, nem is járulsz hozzá semmivel ehhez a világhoz! – mondta a tudomány embere.

Ő viszont nem szólalt meg. Csak mosolygott és nézett maga elé.

– Az ember, aki nem képvisel semmit! – mondta örvendezve a szervező. Ő értette meg egyedül, hogy kivel is van dolga – Micsoda egy tanító! Micsoda egy tanító!

A többiek viszont értetlenül néztek.

– Miféle tanításról beszélsz? Hiszen meg sem szólalt!

– Igen! Igen! Meg sem szólalt! Micsoda egy tanítás! – mondta újra szinte már táncolva!

– Megbolondult ez a szervező! – mondta az ateista.

– Hagyjátok figyelmen kívül a bolondot! – szólt a tudomány embere.

– Szeressétek azért, ahogy a mi Urunk parancsolta. – jött a keresztény.

– Elmezavarodott – mondta a buddhista.

– Szerencsétlen! – váltott a mohamedán.

De ő csak örvendezett és nevetve rohangált körbe-körbe a teremben. Az emberek zavarodottságukban szép lassan össze is szedték csomagjaikat és elhagyták az épületet. Csak a kopaszodó kis emberke maradt ott egyedül meg a szervező. Mikor már mindenki kiment, mosolyogva átölelte az öregembert.

– Micsoda egy tanítás! – szólalt meg újra, ő meg csak mosolygott és újabb mondatot firkantott a papirosra.

„Egyedül Te ismertél fel!”

– Igen! Igen! – örvendett a szervező! – Sokat szeretnék még tanulni tőled! – mondta lelkesen.

Csak mosolygott, anélkül, hogy egy szót is szólt volna.

Ő volt az egyetlen igaz ember aznap… A csend.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s