Vízpart

Valahol délen volt egy hatalmas tó, úgy hívták a Szabadság tava. Sok mindent hallottam már felőle azelőtt is, de kevesen voltak, akik ne csak hallomásból beszéltek volna róla. Köztudott volt, hogy vize kellemes és frissítő, de – mint mondták – azok, akik beljebb merészkedtek többé soha nem tértek vissza. Hogy legenda-e vagy valóság, én magam jártam utána. Elutaztam a tóhoz, de mielőtt közelebbről megvizsgáltam volna, gondosan körbeérdeklődtem. Ki-ki mást mondott, de egy dologban mindannyian egyetértettek: a szabadság vize oly’ frissítő, hogy ember nincs, aki annál szebbet megtapasztalhat. Kíváncsiságom csak fokozódott. „Ha tehát ennyire frissítő és szép – kérdeztem tőlük –, miért nem mentek be ti magatok is, és élvezitek éltető hatását?” Erre tágra nyílt szemekkel néztek rám. „Meg vagy őrülve – mondták –, a tó veszélyes, és aki eddig bement, azt mindet magával ragadta az ár. Megegyeztünk hát – folytatták –, hogy kinyilvánítjuk: a tóba belépni tilos!” Otthon egész nap gondolkodtam. Van valami, ami frissítő és szép, de egyúttal veszélyes az életre. Amit megtapasztalhatsz általa, az épp arra veszélyes, amivel egyáltalán lehetőséged van tapasztalni. Ki van ez találva – mondtam magamban –, én akkor is bemegyek! Másnap újra találkoztam az emberekkel. Meg akarom élni azt a szabadságot, amit ez a tó nyújthat! – mondtam nekik. „Bolond vagy! – felelték – El fogsz pusztulni! Miért nem mégy inkább a partra és csak nézed a hullámokat? Az nem veszélyes. Különben is a tó már körbe van zárva. Ha odamerészkedsz, az emberek gyűlöletét vonod magadra. Átkozni fognak, és remélik, hogy bele is pusztulsz vakmerőségedbe!”. „Ti tehát – vágtam vissza – azért neveztétek el ezt a tavat a Szabadság tavának, mert szabadságotok nem önmagatokban van, hanem rajtatok kívül. Csak az nevezi a tavat a Szabadság tavának, aki rabszolga, mert aki szabad, annak ez is csak egy tó a sok közül.” Láttam, hogy szavaim nem értek célt, átkozni kezdtek és mondták, hogy menjek be nyugodtan, ha jónak látom, aztán vigyen magával az ár. Erre így feleltem: “a vakmerő és a bátor egy ideig egy úton jár, de van egy fontos különbség köztük: a bátor visszatér, a vakmerő elpusztul”. Hangosan nevettek, de nem jókedvükben. Ott hagytam őket, mert láttam, hogy utunk nem egy irányba halad. Ha valaki szabad akar lenni, azt nem irányíthatják rabszolgák.

11693972_1594074667522347_6679688501344670926_n

Másnap a tóhoz mentem, és egy ideig csak néztem a hullámokat, aztán levetkőztem, így álltam ott meztelenül, félelem nélkül. Aztán szép lassan lépdelni kezdtem a köveken keresztül a víz felé. Átmásztam a kerítésen, amit a város lakói építettek, majd lábaimat megérintette egy lágy hullám. Éreztem, hogy lényem eggyé válik a természettel. Igen! Ezt akartam! – mondtam magamban. Aztán észrevettem, hogy az emberek, akikkel előző nap beszélgettem, követtek az úton és a kerítésen túlról figyelik, mi történik velem. Továbbhaladtam. Egyre mélyebbre mentem a vízben, mígnem lábaim már nem értek le, akkor úszni kezdtem. Közben vissza-visszanéztem. Néhány ember arcán félelmet láttam, másokén gyűlöletet, ítélkezést, de bátorítást senkitől sem várhattam. Ahogy úsztam a tó közepe felé, észrevettem, hogy a távolból hatalmas hullámok érkeznek. Megijedtem. Mi van, ha nekik volt igazuk? – kérdeztem. Mi van, ha ez valóban csupán vakmerőség? Mi van, ha tévedtem és most tényleg elpusztulok? A kételyek hullámai voltak ezek. Elsodortak, de én tartottam magam. A víz alá löktek, de újra feltörtem. Nem! – ordítottam. Az ember szabadságát nem áshatja alá a félelem! Újra kinéztem a partra, látszólag csodálkoztak, hogy még életben vagyok! Vizet nyeltem, amit hirtelen ki is öklendeztem. „Segítsetek!” – kiáltottam nekik, és közben azon gondolkodtam, hogy ha ez a szabadság, akkor miért van, hogy efféle gyötrelmekkel jár? „Mi megmondtuk Neked! Mondtuk, hogy veszélyes! Nemde figyelmeztettünk? Nem fogunk elpusztulni a vakmerőséged miatt! Magadra vess! – felelték. Elszomorodtam. A hullámok elmentek, de körülöttem valamiféle undorító ürülék jelent meg a vízben. Ocsmány szaga volt, újra gondolkodóba estem. Ez tehát a szabadság! – mondtam, de miért van itt ez az ürülék? Potyogni kezdtek a könnyeim, aztán elhatároztam, hogy nem figyelek az emberek szavára többé, erőt vettem magamon és továbbúsztam. Felszabadító élmény volt, megcsapott a szabadság boldogító érzése, de aztán, ahogy megálltam, valamiért mégis kinéztem a partra. „Mi van, még mindig élsz?” – kérdezték. Erre olyan fáradtság fogott el, hogy azt hittem nyomban elsüllyedek. Lábaim egyre mélyebbre húztak, de erőt vettem magamon és a felszínre törtem. „Segítsetek!” – ordítottam nekik. „A te utad, te választottad!” – felelték. Erre újra megjelent az ürülék. Elvárásaim bűzlöttek ilyen ocsmányul. Ahogy ezt felismertem, megint úszni kezdtem inkább, de lábaim egyre fáradtabbak voltak, és újabb veszélyes hullámok érkeztek, úgy éreztem nem fogom bírni. A víz alá merültem. A partról annyi látszott, hogy eltűnök a víz felszínéről, így néhány perc múlva nyugtázták, hogy vakmerőségem engem is a pusztulásba sodort.  Ellenben, ahogy merülni kezdtem – magam sem tudom hogyan –, egy hatalmas hal gyomrában találtam magam. Mit keresek itt? – kérdeztem, majd körbenéztem. Az hogy valóság volt-e vagy a félelem láttatta velem, nem tudom, de egy fényszerű lény jelent meg előttem. „Helyes-e, hogy itt vagy?” – kérdezte tőlem. Azt feleltem: nem tudom, a szabadság nem lehet helyes, sem helytelen, az csupán van vagy nincs. Erre lágyan megérintette az arcomat és ezt válaszolta: „téged más dolgok sodortak ide, mint a többi embert, a te szabadságvágyad más, a te vakmerőséged más célt szolgál, mint a többieké, térj vissza az emberekhez, és mond el nekik, hogy a szabadság megélését mások gyűlölete teszi gyötrelemmé, a gyötrelem teszi kielégíthetetlenné, és a kielégíthetetlenség vezeti pusztulásba. Aki tehát szabad akar lenni, az előbb győzze le kielégíthetetlenségét, így legyőzi gyötrelmeit és felülkerekedik a gyűlöleten is. Szabad csak az lehet – folytatta – aki ki tud jutni onnan, ahova belépett, aki visszatalál oda, ahonnan elindult. Akkor hirtelen újra a víz felszínén találtam magam, és minden erőmmel úszni kezdtem a part felé. Egy órába is beletelt, míg kijutottam, gyötrelmes erőfeszítések árán. Már senki nem volt ott. Azon nyomban elaludtam. Másnap kora reggel, ahogy kinyitottam a szemem, emberek csodálkozó tekintete vett körbe, és azonnal odahívták azokat is, akik előző nap a vesztemet akarták. Feltápászkodtam és valamiféle frissesség lett úrrá rajtam. „Bontsátok le a kerítéseket!” – mondtam nekik, és ők szó nélkül el is kezdték bontani. „Mesélj, mi történt veled?” – kérdezték nagy tisztelettel. Erre így válaszoltam: „Ti most tiszteltek engem, de tegnap még vesztemet akartátok. A vakmerő bátorrá-, a holt élettelivé, a meggondolatlan hőssé vált. Az elmétek vezet félre titeket. Én ugyanaz vagyok, aki tegnap voltam, de a szabadság keresése közben valamit felismertem. A kerítés nektek csupán arra ad okot, hogy ne kelljen segítenetek azokon, akik bemerészkedtek a tóba és segítségért kiáltoznak. Akik bementek nem azért pusztultak el, mert a tó veszélyes, hanem mert gyűlölitek a törvényszegőket. A ti gyűlöletetek pusztította el őket.” Nem tetszettek nekik ezek a szavak, így jobbnak láttam továbbállni. Később már csak hallomásból értesültem a dolgokról. A kerítést néha elkezdték bontani, mégis mindig újra felépítették, sokszor még magasabbra, mint azelőtt volt. A vízpart, ami egykor a természet tökéletes egységének harmóniáját tükrözte, ma már egy mesterségesen kiépített, elhatárolt, stranddá épült át. A tóban ugyan lehet fürdeni, de csak a kijelölt helyen és módon, és aki ezen korlátokat átlépi, azt nem szabadnak, hanem őrültnek nevezik. Én már távol vagyok e vidéktől, de – ha használhatom az ő szavuk járását – egy dolgot azért megtanultam: az őrület tesz némelyeket átkozottá, másokat meg hőssé… az egyiket gyűlölni, a másikat imádni fogják, de bármelyik is legyen rájuk hatással, példaképük lényét nem közelíthetik meg addig, míg le nem bontják a kerítéseket és utánuk nem erednek az ismeretlenbe…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s