A tökéletes ember (tanmese)

Híre kelt, hogy messzi vidéken él egy ember, akinek minden tulajdonsága tökéletes, megfoghatatlan, elérhetetlen, könnyed, mégis közvetlen, szivet melengető, alázatos, de erős, megbocsátó és távol áll tőle minden emberi gyengeség. Szomorúan vette tudomásul a mester, hogy elpártolnak tőle tanítványai és a tökéletes ember keresésére indulnak, de minél inkább elszomorodott, annál többen indultak útnak a misztikus személy felkutatására. Aznap este a szokásos időben tért be a terembe, ahol tanítványaival szokott összegyűlni, de csak néhányan voltak ott, hogy meghallgassák beszédét.

– Látom, ti itt maradtatok, talán nem volt megfelelő cipőtök, hogy útnak induljatok? – kérdezte tőlük.

– Nem, mester, minket mindig is te tanítottál, most már veled maradunk.

– Ti hűségesek vagytok, de talán megérdemlem-e én, hogy velem maradjatok, ha másutt jobbat is találtok? – csak játszott a szavakkal, hiszen tudta hova akar kilyukadni.

– Nem tudhatjuk, mi mégis maradunk!

A mester bólintott.

– Elszomorodtam, mikor meghallottam, hogy sokan elmennek tőlem. Nem azért, mert sajnálom magam vagy mert emiatt csorba esne tanításaimon vagy személyemen. Azért szomorodtam el, mert akinek a keresésére indultak, nem létezik.

A tanítványok zavartan néztek egymásra. Hogy lehet, hogy nem létezik a tökéletes ember, mikor mindenki hallott már róla, sőt sokan azt állítják, hogy találkoztak is vele?

– Mester! Honnan tudod, hogy nem létezik a tökéletes ember? – faggatták kíváncsian.

– A válasz egyfelől evidens, mert mindenki tudja, hogy nem létezik. Másfelől elméleti kérdés, mert minden ember szíve meg van telve reménnyel, hogy létezhet a legfőbb jó, a hibátlan, a tökéletes, és mindenki szívébe bele van írva a vágy, hogy ő maga közelebb kerüljön ehhez az állapothoz, akár más-, akár saját maga által. Nos mivel az ember szíve reménnyel teli, és magát nem tartja tökéletesnek, így a világban keresi a tökéletességet, mely által gondolja kiteljesedhet. Miért járnak az emberek templomokba? Miért hallgatnak tanításokat? Miért lesznek szerelmesek? Miért tűznek ki maguk elé nagy célokat? Miért vásárolnak maguknak haszontalan tárgyakat? Mindez azért van, mert a kiteljesedést keresik és azért is, hogy értelmet adjanak az életüknek.

79495_392703190_big

A tanítványok csak hallgattak, mígnem egyikük megszólalt.

– De hát akkor mit kellene tennünk, ha egyszer minden ember szíve a tökéletesre vágyik, csak más-más úton-módon próbálunk közelebb férkőzni hozzá?

A mester meghajolt.

– Jól látod, mert a „közelebb férkőzni” a helyes kifejezés. A tökéletes csak addig lehet tökéletes, míg megközelíthetetlen. Hát nem értitek? Minden csak addig viseli a tökéletesség álcáját, míg közvetlenül meg nem tapasztaljuk, mert mikor megtapasztaljuk és lényünkké tesszük már ki is szalad a kezünkből, eltűnik, tovaszáll, szétpukkan, mint valami illúzió. Minden csak addig érdekes, amíg nem ismerjük, de ha megismerjük, már nem érdekes, mi meg csodálkozunk, hogy hol hibádzik a dolog! A tökéletes lehet távoli és közeli. A távoli azért létezik, hogy az embert keresésre indítsa, a közeli meg azért, hogy élvezzük annak jelenlétét. Nem haragszom azokra, akik itt hagytak, mert ők most keresni mentek, de nem értették meg a tanításomat, mert én mindig azt mondtam, hogy a közeli dolgokkal foglalkozzatok. Hogy miért mondtam ezt? Mert a közeli tökéletesség telít, a távoli viszont felemészt. Ez jellegükből adódóan van így. A távoli dolgok vonzó tulajdonsága a remény, a közelieké viszont a nyugalom, de a remény, habár szép dolog, mindig arra emlékeztet, hogy híján vagy valaminek. Miért kéne azzal foglalkoznunk, aminek híján vagyunk? A szenvedés egyik legfőbb forrása a szorongás, mely a boldogság reménye és a hiány fájdalma között ingázik. De ha már szenvedtetek eleget, akkor csak üljetek le és nézzetek körbe, rájöttök majd, hogy sehova nem kell mennetek, senkitől nem kell félnetek, és arra is, hogy semmiben nem szenvedtek hiányt. Kevesen értik ezt, még kevesebben érzik. A közeli tökéletesség viszont rejtve van azok előtt, akik a távolba merednek, mert a közeli tökéletesség egyszerű és nincs benne semmi kirívó. Majdhogynem felismerhetetlen. Csak azok szemei láthatják, akik már nem a távolba tekintenek, elméjüket lecsendesítették, szívüket megnyugtatták, jellemüket megzabolázták és nem a hiányra koncentrálnak. Nyugodt az ilyen ember, mert nem kell sehova mennie, de boldog is, mert nem hiányzik neki semmi. Ha tehát a tökéletes embert keresitek, hogy tanítványul szegődjetek vagy magatokénak tudhassátok, menjetek, de legyetek tudatában, hogy hosszú út áll előttetek, és csak akkor érkeztek meg, ha megálltok és a közelit is elkezditek szemügyre venni. Ha már nem a hiányból táplálkozik az elmétek, akkor meglátjátok az emberek szépségét, ők meg kinyílnak nektek, mint a virágok. Lehet-e ennél szebb dolog? Ha azt gondoljátok lehet, hát eredjetek, keressétek meg! Én maradok, mert nekem nincs hova mennem. Bárhova megyek ugyanis, csak azt találom, ami én vagyok, de akkor minek induljak útnak?

Azzal a mester megkongatta a kis harangot, amivel rendszerint jelezni szokta beszéde végét, a tanítványok meg szép lassan visszavonultak szobáikba, hogy elmélyedjenek a közeli és távoli tökéletesség rejtelmeiben.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s