A vakmerőségről

„Nincs rosszabb dolog a bizonytalanságnál. Az ember előbb választja a szenvedést, mint a bizonytalanságot; előbb választja a betegséget, minthogy azon gyötrődjön beteg-e vagy sem”. A fiú egy hatalmas fa tövében állt, de már mászott is fel, fürgén, ahogy azt szokás.

– Jössz-e velem Miléna? Jössz vagy maradsz itt lenn a földön?

A lány pirulva nézte a magas fát.

– Miért kérded, hogy megyek-e? Mi van, ha leesünk?

A fiú csak nézett le a faágról.

– Miért esnénk le? Ha szeretsz, jössz velem, így van ez.

– Vakmerőség ez Belián, én inkább maradok.

– Hogyan máshogy nyerhetném meg a szíved, ha nem vakmerőséggel? Hogyan máshogy hívhatnám fel magamra a figyelmet, ha nem bátorsággal? Gyere hát, meglátod nem bánod meg.

A lány zavartan körbenézett és elkezdett felfelé mászni, Belián meg a kezét nyújtotta neki.

– Látod, megy ez, nem is olyan nehéz.

Így másztak fel egészen a fa csúcsáig.

– Nem szédülsz Miléna? Szép magasan vagyunk, látni innen az egész tájat. De nocsak, kijön ott a messzeségben? Csaknem a csúf Kászon az. A fiú, aki folyton kegyed után loholt, de szerencsétlenségében soha nem ért célt.

– Ő az bizony, de már észre is vett, mit mondunk majd neki?

– Bízd csak rám – felelte a fiú és közben vidám dallamot dúdolgatott magában.

Néhány pillanat múlva odaért Kászon és nézett fel a magasba ahol Miléna és Belián ült.

– Mit csináltok ti odafenn?

– Azt, amit te nem! – jött az érces hangú válasz.

– Miléna, hát te is ott fenn vagy? Miért másztál fel? Veszélyes, még le is eshetsz!

A lány már szóra nyitotta volna száját, de Belián leintette.

– Én mondom neked csúf Kászon, te gyáva vagy, és a gyáváknak nem jár szerelem. A vakmerő emberek juthatnak csak hozzá, és csak ők ízlelhetik annak édességét.

A csúf Kászon nem válaszolt Beliánnak, csak Milénát nézte.

fa

– Miléna drágám, nem jössz le hozzám? Itt biztonságban lennél. Miért bízol meg ebben a kurafiban? Tudod te is, hogy csak addig kell neki egy nő, míg meg nem szerezte, aztán félredobja, mint valami használt rongyot.

– Menj innen csúf Kászon, a távolból ordibálsz csak – felelte a fiú –, mikor közel kerülsz, már szaladsz is a messzeségbe.

Miléna is végre szóhoz jutott.

– Ó Kászon, te kedves ember vagy, de én fiatal vagyok, életre vágyom. Izgalomra és szenvedélyre, ezért jöttem hát fel én is a fára.

– Nem jössz le hozzám Miléna? – látta, hogy a lány maradni akar – Végleges-e válaszod?

– Nézd már – szólt közbe Belián –, a csúf Kászon is előbb választja a szenvedést, mint a bizonytalanságot. Légy vakmerő te mamlasz, meglátod szerencséd is jóra fordul.

Ahogy ezt Belián kimondta, testével félig felegyenesedett, de lábai megcsúsztak az egyik ágon, és szinte egy pillanat alatt lezúgott a hatalmas fáról.

– Jézusom, Belián! – sikított Miléna.

A fiú a hátára esett, és ahogy a földre csapódott a fejét is beütötte, azonnal vérzésnek is indult.

Miléna gyorsan mászni kezdett lefelé, mikor a fa aljára ért, Kászon lesegítette. Együtt siettek Beliánhoz.

– Nagyon megsérült? Hol fáj? – kérdezte a lány ijedten.

A fiú egy pillanatra eszméletét vesztette.

– Itt van ez a kötés – nyúlt a zsebébe Kászon – El kell állítanunk a vérzést. Azzal szépen bekötötte a fiú fejét, és kitapogatta a csontokat, hol törhetett el valami. A csúf Kászon olyan szakszerűen járt el, hogy mindketten döbbenten figyelték.

– Miért segítesz nekem csúf Kászon, hiszen megérdemlem, hogy leestem – kérdezte Belián, mert időközben már magához tért.

– Ó én megértelek te kurafi, te nem értesz meg engem. Vakmerőséged felébreszti a női szív kíváncsiságát, de meddig tart-e szellemjárás? Milyen ember az, akinek folyton magát kell bizonygatnia? Vajon az-e a bizonytalan, aki bizonygatja magát, vagy az, aki önszántából kimarad e versenyből? Te versenyezni akarsz, mert a női szív versenyt kíván. A te életed a vakmerőség, a magasba mászol, aztán lezuhansz. Hányszor jártál már így? Mégis újra és újra így teszel! Ezért mondom te kurafi, nem egy a természetünk, de a csúf Kászon így is segít rajtad, habár te fordítva erre képtelen lennél. És most eriggyünk a városba az orvoshoz, kapaszkodj fel a hátamra, vagy talán arra gyáva vagy felmászni?

Belián felkapaszkodott Kászon hátára, így mentek be a városba.

– Kászon, te csúfság, nem is vagy olyan rossz ember – mondta Belián.

– Az ember csak addig rossz, míg ellenséget látnak benne! Na de, emitt az orvos háza már, tessék – letette a fiút – gyógyulj meg mielőbb! – mondta kedvesen – Aztán mássz újabb fákra, magasabbakra és kevésbé magasakra, ha máshogy nem tudod elképzelni az életet. De jegyezd meg, hogyan jártál a csúf Kászonnal, és ha már eleget másztál, maradj a földön, meglátod nem bánod meg.

Azzal elköszönt tőlük, és tovább indult a falu poros utcácskáján.

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s