A művész

Azt kérdeztem tőle, mitől lesz szép egy alkotás, mert én ugyan foglalkoztam kőfaragással, de a szint, ahol tartottam, meg sem közelítette a „valódi művészet” fogalmát. Épp egy arcot formált, minden apró mozzanatára gondosan figyelt; a szemek, az orr, a száj, a homlok domborulata, minden a helyén volt, úgy ahogy annak lennie kell.

– Mitől lesz szép egy alkotás? – kérdeztem újra.

Ő egy pillanatra megállt, rám nézett, de nem válaszolt.

– Az aranymetszés! – vágtam rá – Az arányosság a fontos. Ha nincsenek arányok, nincs szépség. A szépség lényege az arányosság! – mondtam tévedhetetlenül.

Folytatta a munkát, majd megszólalt. Tagoltan, halkan, de határozottan beszélt.

– A határokat figyeld, mert a határok mutatják meg, hogy mit alkotsz. Ez egy kőtömb volt – mutatott rá –, és ahogy elkezdtem faragni, úgy lett valaki. Az lett, akit én faragtam belőle, olyan lett, amilyenre faragtam.  Ezek az apró rezdülések formálják az alkotást és annak szépségét is. – Egy pillanatra elhallgatott, közben kezével végigsimította a kőarcot, majd mosolyra görbült a szája – De miért kérded? Hiszen az embereket már nem érdekli különösebben a szépség.

Csodálkoztam azon, amit mond, és nem is igazán értettem miért mondja ezt.

– Miért ne érdekelné az embereket a szépség? – majd hirtelen elakadt a szavam, mert nem tudtam hogyan folytassam. – A szépség arányosság, és minden, amiben arányosság van, az valamilyen formában szép. – ismételtem magam.

– A szépséget szemlélni kell, de az emberek már nem tudják, hogyan kell szemlélni. Szemlélni csak szemlélődő ember tud. Ma már birtokló emberek élnek, akik nem szemlélni, hanem birtokolni akarnak. És ha birtokolni akarsz, akkor látod ugyan a szépséget, de nem hordoz üzenetet számodra. Egyszerű tárgy lesz, magasztosság nélkül, vonalak és érdekviszony, misztikum nélkül. Ezért van, hogy a művész első feladata, hogy elengedje alkotását. Ha alkotásodtól azt várod, hogy jövődet határozza meg, akkor elveszti értékét. Üres marad, értéktelen, kisajátított, kihasznált, mert nem adsz neki teret, hogy kibontakozzon; magadénak akarod, minden hasznával együtt, emiatt nem is lesz hasznos mások számára.

Értettem, amit mond, de nem értettem teljesen egyet.

– Ha a szépség léte azon múlna, hogy mit veszünk észre belőle, akkor valóban nagy baj volna – mondtam –, de a szépség léte nem ezen múlik, és nem is gondolom, hogy az emberek ne lennének már képesek szemlélődni.

Kissé legörbült a szája, éreztem, hogy ellentétes véleményemmel kicsit megbántottam.

– Nézd ezt a szobrot! Milyennek látod?

– Szépnek látom. Arányosnak.

statue-556453_960_720

– Most felejtsd el az arányokat, a határokra figyelj! Amilyet alkotok, az az én határom, ahogy te szemlélsz, az a te határod. Ha én korlátolt vagyok, nem tudom átnyújtani a szépség érzetét, ha te korlátolt vagy, nem tudod befogadni a szépség érzetét. Olyan emberek vagyunk, amilyenek a határaink. Van olyan, aki hamar ideges lesz, kis dolgoktól frusztrálttá válik, gyűlöletét éveken keresztül magában hordozza, megbocsátani képtelen, nem tud megnyílni új perspektívák felé. Ezek a határvonalai, mert ezek mutatják meg személyiségét, és ezek személyiségének fő határvonalai. Másoknak más területen vannak a határvonalaik és azok határozzák meg egyéniségüket. Az alkotás akkor lesz szép, ha az alkotó és az alkotás is azon a határvonalon mozog, amivel szépséget tud sugározni a környezetébe. Egy egyszerű kőtömb is sugározhat szépséget, ha az ember a természet rendjének alkotóját látja benne. A határvonal lehet rendezetlen vagy rendezett, egy arc lehet torz vagy arányos, az ember lehet szemrevaló vagy rút, ezek nem számítanak, mert a szépség nem az arányosság függvénye, hanem a határvonalaké. A te határaid és a másik ember határai, melyek azt mutatják meg, hogy milyen személlyé sikerült formálnotok magatokat. Mindent, amit látunk, tulajdonságokkal ruházunk fel, néha úgy, hogy nem is tudunk róla semmit. A szépség az, amire vágyik az ember, azt kutatja. A szép testet, a szép alkotást, a szép ruhát, a szép tájat, a szép életet, a szép lelket, a szép élményt, és mikor elillan előle, mert nem képes szemlélni, akkor utána ered, hogy megszerezze. „Előlem Te nem menekülsz!” – mondja neki, holott már nem is tudja mi után szalad. Meg akarja szerezni, meg akarja élni, meg akarja valósítani és minél messzebb érzi magától, annál jobban akarja majd, mert azt gondolja, csak úgy kapcsolódhat hozzá, ha az övé lesz. Ezért mondtam, hogy ma már birtokló emberek élnek, mert aki az életét összekeveri a birtoklással, az birtokló ember.

Hirtelen nevetni kezdett, melyen magam is meglepődtem.

– Én nem áltatom magam – folytatta –, nincs semmim, de ebbe nehezen nyugodtam bele. Fiatalon sokat szenvedtem, mert azt gondoltam, hogy attól leszek valaki, ha olyan élményekkel gazdagítom magam, melyeket mások nem élhetnek meg. Ha olyan életet élek, ami után mások is sóvárognak. Azt gondoltam attól leszek különleges, ha valami olyannal rendelkezem, ami csak és kizárólag az enyém, amihez másoknak nincs hozzáférése. Ezek voltak az én határvonalaim, ez nyújtotta számomra a biztonságot, a védettséget a társadalommal szemben. Azért küzdöttem, azért gyűjtöttem, azért fejlődtem, azért futottam a siker után, hogy legyek valaki, hogy olyan legyek, akire majd felnéznek az emberek vagy akire szükségük van. Észre sem vettem, hogy foggal-körömmel ragaszkodtam olyan dolgokhoz – néha csupán apróságokhoz – ami az enyém, hogy valami az enyém legyen, és senki másé. De bármi is volt az, akár élmény, akár tárgy, akár emlék vagy életcél, mind-mind csak korlát volt számomra, mert nem láttam a szépség üzenetét. Birtokolni akartam, ezért nem is láthattam. Évekig tartott, míg ezt leromboltam magamban, és még most sem vagyok biztos benne, hogy sikerült. –  Komorrá vált az arca. Én meg sem mertem szólalni. – Az ember vitatkozhat, tervezhet – folytatta –, megvalósíthat, álmodozhat, siránkozhat, de ezek nem segítik hozzá a szemlélődéshez. Talán adhatok neked egy tanácsot – mondta határozottan, de barátságosan – Először önmagadat faragd meg! Vésd ki a felesleges részeket, formáld meg a jellemed, szépítsd a tulajdonságaid, fegyelmezd meg a gyenge részeket, és erősítsd meg a jókat. Ha készen vagy, kezdj el faragni köveket, és bárhogy is sikerül az lesz benne, aki te vagy. Szép leszel és az alkotásod is szép lesz, mert olyan lesz, amilyen te vagy. Ha illatos vagy, átveszi az illatod, akit megérintesz. Ha szép vagy, látja majd benned a szépséget, aki megismer. De ne dühöngj amiatt, ha valaki nem látja benned a szépséget, hiszen azért nem látja, mert a hiány elhomályosítja az elméjét. – Rövid szünetet tartott, újra a szobrot kezdte el nézni, majd rám nézett – Nem azért kell lemondanunk a birtoklásról, mert nincs szükségünk semmire, hanem azért, hogy ne a hiányra épüljön az életünk…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s