A legveszélyesebb állat

A napokban egy remek cikket találtam. Ez volt a címe: “20 állat, amely a legtöbb embert öli meg a Földön. Az 1. megrázó lesz!”. A “legveszélytelenebb” állattól indul az illusztráció, képekkel visszafelé a legveszélyesebbig – már ha a “legtöbb embert öli meg” kifejezés a “legveszélyesebbel” helyettesíthető. Kíváncsian görgettem lefelé, így haladtunk: cápa, leopard, ló, tehén… a fokozás visszás érzést váltott ki belőlem, mert attól féltem, hogy a csiga lesz az utolsó, de aztán helyreállt a rend. Jöttek a hangyák, a pókok, a krokodilok, a skorpiók, én meg egyre nagyobb veszélyben éreztem magam. Ki lehet az utolsó, aki a legtöbb embert öli meg, akit a leginkább el kell kerülnöm életem során? Már alig bírtam ki, gyorsan görgettem, közben meg azon csodálkoztam, hogy a kutató honnan tudhatja ilyen pontossággal, hogy mely állat, milyen veszélyes az emberre. Már a negyediknél tartottam: a kutyáknál, majd a harmadikra léptem, a kigyókra, jött a második: a szunyogok és… valóban megrázó volt. Vissza kellett mennem egészen a címig: 20 állat, amely a legtöbb embert öli meg a Földön. A “legveszélyesebb” állat az ember – a cikk állítása szerint. Az ember az egyetlen állat, aki szándékosan öl és körülbelül évi 500.000 másik ember pusztul el miatta. Tehát az ember is állat – vontam le a következtetést. Hogy erről cikket írjak, eszembe sem jutott egészen addig, míg nem kezdtem el a kommenteket olvasni. állat az ember is.. mitől nem lennénk szerinted állatok?” Az ember egy állat. Volt neked biológia órád?” “az ember is állat. csüccs le,biológia eggyes!” – jöttek a válaszok egy kommentelőnek, aki nem állatnak tartotta magát. Nos, a rossz érzést nem az keltette bennem, hogy szembe kellett néznem azzal, hogy állat vagyok, sokkal inkább az, hogy némely ilyen emberállat mennyire lekezelő módon tekint állat-testvéreire. Azért mert egyes társaink nem tudják kívülről az evolúciós elmélet összes tételét, attól még nem alacsonyabb rendűek, mint ahogy a majmok sem különböztetik meg egymást amiatt, hogy az egyiknek magasabb végzettsége van banánevésből. Arra kezdtem gyanakodni, hogy ez az elnyomó, irigykedő, gyűlölködő jellemvonás inkább az emberre jellemző, mintsem az állatra, így kétségbe kellett vonnom, hogy valóban állatok vagyunk-e. Sajnos nem olyan egyszerű állatnak lenni, mint ahogy néhány kommentelő gondolja. Ahhoz rengeteg dologtól meg kellene szabadulnunk: sok büszkeségtől, vádaskodástól, gyűlölettől, gyanakvástól, bizalmatlanságtól – nem egyszerű feladat, és amíg ezt nem tudjuk letenni, addig csak emberek maradunk. Persze könnyű lenne azt mondani – belátom én is –, hogy állatok vagyunk, hiszen az állatoknak nincs semmi felelőssége, és ösztönszerű viselkedésük felhatalmazza őket a büntetés vagy az erkölcs fogalmai alól. Az ember, aki méltán örömmel titulálja magát állatnak könnyen megnyugvást talál abban, hogy “minden, amit tesz az tulajdonképpen ösztönszerű, így nem is tehetne máshogy, mint ahogyan tesz”. Ha pedig eljutunk a determinizmus ezen alaptételéhez, akkor máris tudományosan megvédtük azt az álláspontunkat, hogy senkinek nem tartozunk felelősséggel, hiszen csak állatok vagyunk, de nem akármilyenek, gondolkodó állatok, akiknek a “túlélés” az istene. De mi is a túlélés? Felsőbbrendűség. Az emberi felsőbbrendűséghez meg egy tucat olyan dolog kell, ami egy állatot egyébként teljesen hidegen hagy. Pénz, siker, hatalom, modernizáció, tudás. Mindegy, hogy anyagi vagy intellektuális síkon előzől-e meg másokat, a lényeg, hogy lefelé nézz, és akit lehet taposs el! Ezek a génjeink – mondják. Nem kell a világ csúcsán állnod, de mindig legyen legalább egy, aki alattad van, aki rád szorul, akit ha megunsz, akkor el tudsz taposni. Ha nincs ilyen, akkor áldozat maradsz.

671057b2bcc9d2c34

A világ nem azért halad a megsemmisülés felé, mert állati ösztönök hajtják, hanem mert azt gondolja, hogy a túléléshez el kell taposnia másokat. Nem azért állatias, mert az állatból fejlődött ki, hanem mert attól fél, hogy gyenge lenne emberként viselkedni. Messzire mentünk! – szól a tudomány felvilágosító szava. – Az ember túl magasra helyezte önmagát, mikor azt mondta, hogy Isten egyenes leszármazottja. Meg kell szüntetni ezt a babonaságot és a babonasággal együtt azt a felelősséget is, hogy életünkkel Istennek kell áldozunk. Ha elérjük az emberek gondolkodásában, hogy Isten nem kérhet számon minket, akkor szabadok vagyunk. Nagy segítőnk ebben a tudomány, mert olyan dolgokat is megmagyaráz, melyekről eddig csak találgathattunk. Most már bizonyított találgatásaink vannak, és ezek sokkal elfogadhatóbbak, mint a misztikus találgatások. Ádám és Éva ideje lejárt, beköszöntött a tudás, habár a tudás is csupán hit formájában terjed és az emberállat épp csak annyit tanul meg belőle, amennyivel saját életét igazolni tudja. A felelősségről való lemondás lényege, hogy csupán annyit kell tudnom, hogy ne kelljen változtatnom az életemen. Ha többet tudnék, változtatnom kéne és rajtam lenne az a nyomasztó érzés is, hogy csak én változtathatok magamon, senki más. Erre nincs különösebben szükségünk, így jobb, ha mielőbb megszabadulunk a felelősségtől. A cikk valamilyen formában fontos dologra hívja fel a figyelmet. Az ember a legveszélyesebb állat. Hatalmat kapott ugyanis, hogy irányítója vagy szenvedője legyen az életének. A kérdés, hogy vállalja-e a felelősséget…?

http://extremesilverblog.com/hu/erdekessegek/20-allat-amely-a-legtoebb-embert-oeli-meg-a-foeldoen-az-1-megrazo-lesz

One thought on “A legveszélyesebb állat

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s