Szabadulásomról

Egy sötét szobába vezettek. Az őr erőteljesen megragadta karomat, majd egy ajtó felé kezdett vezetni. Kezeim bilincsben voltak. Hogy hogyan kerültem oda valójában nem nagyon emlékeztem, csak homályos emlékképek derengtek előttem, néhány balul sikerült döntésemről. Egy folyosón mentünk végig, melynek a végében egy kis szoba volt. Azt mondta az őr, hogy innen egyedül kell továbbmennem. Beléptem az ajtón. Egy idős férfi ült velem szemben, szakadt ruhában. Asztal volt előtte, melyen egy hatalmas mérleg állt. Hellyel kínált, én meg leültem. Zavaros volt minden számomra, nem igazán tudtam mit keresek ott.

– Tudod miért vagy itt – kezdte.

– Tudom – mondtam, mintha tényleg tudtam volna.

Felállt és a szekrényhez lépett. Kinyitotta, és két csomagot vett elő. Lassan bontotta ki őket. Borzasztó szagukat csak undorító látványuk múlta felül. Egy rothadó agyvelő volt az egyik, a másik meg egy vérző szív. Fogta őket és a mérleg két serpenyőjére tette.

– Ez vagy te! – mondta határozottan.

Néztem a szívet és az agyat, de még nem értettem, hogy miről van szó.

– Mindenki, aki hozzám jön, önszántából jön ide – folytatta – Azt gondolod, hogy téged megbilincseltek és idehoztak, de tévedsz. Te önmagad és saját döntéseid csapdájában vagy. Összezúztad magad, értelmed elhomályosult, szíved szenved. Ki a felelős ezért?

– A világ – feleltem neki – Az emberek, akik tönkretettek engem.

Mélyen a szemembe nézett.

– Addig nem jutsz ki innen, míg nem döntesz!

Nem értettem, hogy miről kell döntenem, így megkérdeztem.

– Miről kell döntenem?

De nem válaszolt. Beszélni kezdett.

– Értelmedet a gondolataid rendszerezéséből nyered. A szívedet az érzéseid irányítják. Az érzéseid alkotják a gondolataidat, de a gondolataid visszahatnak az érzéseidre. Mit gondolsz, melyik a fontosabb az értelem vagy szív?

Elgondolkodtam, de hirtelen nem tudtam a választ.

– Egyszer ez, máskor amaz.

– Mivel szeretsz? – kérdezte azonnal.

– A szívvel.

– Mivel reménykedsz?

– A szívvel.

– Mivel vágyakozol?

– A szívvel.

– Mi okoz fájdalmat?

Közben a falat néztem.

– Az igazságtalanság.

– És még?

– A tiszteletlenség. A hazugság. A gyűlölet. Az ítélkezés. Az elutasítás.

– Döntened kell – mondta újra és közben csóválta a fejét –. A szív akkor záródik be, mikor igazságtalanságot érez, mikor hazugságot észlel, mikor gyűlöletet táplál, ítélkezik és elutasít. De mondok neked valamit – közben egy üvegpoharat vett elő, félig teli öntötte vízzel egy palackból, és az asztalra tette –. Mit látsz? – kérdezte.

– Egy poharat, amiben víz van.

– Én nem azt látom – mondta – Hajolj közelebb!

Odahajoltam és megcsapott a pálinka szaga.

– Ez pálinka.

– Látod, milyen könnyen ítélkezel, anélkül, hogy megvizsgáltad volna a dolgot. Mikor az emberek az érzéseikből alkotják az igazságot, könnyen eltévednek, mert nem a helyzetet vizsgálják, hanem fájdalmaikra hallgatnak. Az igazság csak az értelem által vizsgálható, sosem a szív által. Ha tehát igazságtalanságot érzel, először vizsgáld meg, hogy valóban igazságtalanok voltak-e veled vagy sem. Nézd meg a különböző szempontokat, hallgasd meg ellenfeledet is, és hagyatkozz értelmedre. Fogadd el azt is, amit a másik lát, akármennyire is fáj. A szív érzi a fájdalmat, de könnyen kiengesztelődik, ha az igazságban talajra talál. Ha tehát értelmedet nem használod, a szív is félrevezet. Melyik tehát a fontosabb az értelem vagy a szív?

– Az értelem, mert a szív félrevezet – mondtam egykedvűen.

08rab

– De erre válaszolj most: miért érezhet a szív igazságtalanságot, még akkor is, ha éppen nem éri igazságtalanság?

– Mert azt gondolja, hogy igazságtalanság érte.

– A szív olyat is megérez, amit az értelem nem lát. A szív tehát térben nagyobb, mint az értelem. A szív a boldogságot keresi, az értelem az igazságot. Ha valaki boldog, csak addig az, míg elhiszi, hogy ami miatt boldog, az igaz. Ha később értelmével belátja, hogy ami boldogságát okozta, hazugság volt, akkor bezárul és többé nem képes már úgy megnyílni, mint előtte. Az értelem tartja fogságban, holott a szív térben nagyobb, mint az értelem. Melyik tehát a fontosabb az értelem vagy a szív?

– Most már magam sem tudom.

– Mikor az értelem korlátolt, akkor fogságban tartja a szívet, az megfertőződik, és elpusztul. Az értelem csak akkor lát tisztán, ha a szív is kitárul, mert az értelem a szív nélkül nem érzi a teret, tér nélkül meg lehetetlen igazságosan megvizsgálni egy helyzetet.

Kezdtem unatkozni a hosszas kioktatásban.

– Mit akar tőlem? – kérdeztem.

– Döntened kell.

– De hát miről?

Most sem válaszolt.

– Tudod, mikor valakit szeretsz, és együtt akarsz maradni vele, meg kell találnod a helyes kapcsolódási pontot. Ha túl sok a fájdalom, akkor az értelem bezárja a szívet, és ha ebben az állapotában vizsgálja a kapcsolódást, akkor az igazságot is csak a bezárt szív alapján láthatja. Amíg viszont a szív nincs kitárulva, addig az értelem nem is tapasztalhat mást, csak igazságtalanságot, mert ha a szív nem kap teret, akkor az értelem egyféleképpen látja a dolgokat, és az bizonyosan igazságtalannak fog tűnni.

Egy kis madarat vett elő a szekrényből. El sem tudtam képzelni miket rejtegethet még az a szekrény.

– Minden kapcsolat olyan, mint ez a kis madár a kezemben. Ha összeszorítod – és közben kezeivel kezdte összenyomni a madarat – elpusztul, ha viszont túlzottan kitárod a kezeid – közben feloldotta a szorítást – akkor…

A madár kirepült a kezei közül.

– Elrepül – feleltem.

– Ahhoz tehát, hogy megtartsd, akit szeretsz, tudnod kell, hogy mikor szorítsd jobban és mikor tárd ki jobban a kezeid. Mert egyik sem jó önmagában, neked kell tudnod, hogy melyikre mikor van szükség. Ha értelmed azt mondja, hogy nincs tovább, szíved mégis reménykedik, melyikre hallgatsz?

Itt értettem meg, hogy mi felől kell döntenem.

– Döntened kell! – ismételte.

Elfordultam és sírni kezdtem. Ő meg átjött az asztal túloldaláról és a vállamra tette kezeit. Potyogtak a könnyeim, magam sem tudom mi történt ott velem pontosan, de mérhetetlen szomorúság lett úrrá rajtam.

– Sírj csak! Mert a sírás megtisztít, és teret készít a szívednek. És ha megtisztultál és a szívedben újra tér lesz, akkor majd tisztán látod a dolgokat is. Minden igazságtalanságban van valami jogos, és minden igazságban van valami relatív. Hallgasd meg vádlóidat, hallgasd meg az ítéleted, hallgasd meg és fogadd el, de ne váljon lényeddé. Aztán engedd, hogy a szív megtisztítsa magát, mert csak az által leszel képes megbocsátani. Aki nem tud megbocsátani, annak többé nem nyílik meg a szíve. Bezárul, fájdalmait magában hordozza, és örökké igazságtalanságokkal szembesül, mert értelme nem kap teret, ami által csak még inkább bezárul a szíve. Ez a törvény. A rabszolgaság törvénye. Döntened kell, hogy rabszolga maradsz-e, vagy megszabadulsz!

A lábai elé borultam.

– Bocsáss meg nekem, mert nyomorult vagyok. Bocsáss meg, mert vétkeztem és hibáztam. Engedd, hogy megtisztuljak, hogy újra kitárjam a szívem és én is meg tudjak bocsátani, annak, aki nekem okozott fájdalmat – hangos sírásban törtem ki –. Adj erőt és őszinteséget, hogy tisztán meg tudjam vizsgálni magam, és a körülményeimet. Adj erőt, hogy meg tudjak bocsátani, mert amíg nem tudok megbocsátani, addig én sem lehetek más… csak rabszolga.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s