A szent város

0

Sose szerettem utazni. Abban az időben újságíróként dolgoztam. Emlékszem, júniusban ünnepeltük a magyarok elleni 7-0-ás győzelmet, majd július közepe táján történhetett, hogy Sir Roger kollégám egy elvetemült ötlettel keresett meg. Mielőtt azonban elmondanám, hogy mivel, meg kell említenem, hogy Sir Roger a Trinity College-ban, Cambridge-ben végzett az 1860-as évek elején. Ez azért fontos, mert elmondása szerint ő maga is tanítványa volt a híres Charles Kingsley-nek, és nem utolsó sorban osztálytársa egy úgynevezett Edward nevű fiúnak, aki később olyan magasságokba emelkedett, mint mi a következő történettel. Szóval Roger belépett az ajtón és egy papír cetlivel legyezte arcát a heves 14 fokos londoni levegőben.

– Levelet kaptál John – mondta nekem.

Elkértem tőle a papírost és azonnal olvasni kezdtem.

 

„Kedves John!

Utasítalak, hogy azonnal utazz Kandy Szent Városába és hozd el a fogat!

Üdvözlettel, VII. Edward”

 

Nem hittem a szememnek. VII. Edward küldött nekem személyesen levelet. Nem állt össze a kép. Milyen fog? Mégis miről van szó? – faggattam Roger-t és ő beavatott a terv minden apró részletébe.

 

Így utaztam Sri Lankára, még ugyanabban az évben, augusztus közepén. Még soha nem voltam külföldön, azt sem tudtam merre keressem a térképen, de ez nem tántorított el. Szerettem volna ugyanis eleget tenni Sir Edward király kívánságának. Roger is jött velem, hiszen ő is része volt a nagy tervnek. Megérkeztünk és elfoglaltuk szállásunkat. Másnap kezdődött az Esala Perahera, én meg még aznap délután izgatottan jártam Kandy utcáit vadonatúj fényképezőgépemmel. Roger utasítást adott nekem, hogy amíg ő véghezviszi a tervet, addig én csináljak valami meghökkentőt Trincomalie utcáján, hogy magamra vonjam az emberek figyelmét, és ha minden jól megy, másnap már felszabadultan nézhetjük az ünnepséget. Én kiálltam az utcára és ordítozni kezdtem. „Fogadjunk, hogy nincs fogatok! Fogadjunk, hogy nincs fogatok!” – ezt persze, provokatív módon azért ordítoztam, hogy tudtukra adjam: a mai naptól kezdve nálunk lesz a Szent Ereklye, de ők nem vettek komolyan. Ahogy meglátták a technika legújabb vívmányát, nagy csapatba verődtek, és pózolni kezdtek a gép előtt. Gyerekek is jöttek és vicsorogtak rám, hogy bebizonyítsák, nekik márpedig nagyon is van foguk. Egy fehér ruhás, magas hölgy, még hátra is fordult, hogy megkérdezze a többieket: mindenkinek van itt foga? – és ők válaszoltak – Igen, van! Turbános férfiak jelentek meg és kérdezték, hogy mikor láthatják a képet, ami róluk készült. Kissé megsajnáltam őket, hiszen nem tudták, hogy az egész attrakció azért van, hogy közben elraboljuk azt, amitől a IV. század óta híres a városuk.

Kapcsolódó kép

Még délután sikerült néhányat nyomtatnom a képből, melyekből egyet sürgönnyel azonnal hazaküldtem a feleségemnek, hogy nézze meg, milyenek a Sri Lanka-i helyi lakosok. Megjegyzésként mellé írtam, hogy a bennszülöttek kifejezetten buták és nem értették, hogy mit értek az alatt, hogy „nincs foguk”. Edward király büszke lesz ránk, hogy Buddha fogával térünk haza – zártam soraimat. Roger délután tért vissza a szállásra, részegen. Nagy monokli volt az arcán és hiányzott a metszőfoga.

– Mi történt Roger? – kérdeztem ámulva.

– Mit meg nem teszek érted, barátom!

– Sikerült?

– Igen! – mondta támolyogva – de most már lazítsunk.

 

Két hét múlva, mikor már otthon voltunk, újabb levelet kaptunk Edward királytól, természetesen, most is Roger hozta, felbontott formában.

 

„Kedves John!

Köszönöm, hogy megszerezte Buddha fogát. Ezennel lovaggá ütöm, mától az Ön neve Sir John”.

 

Attól a naptól kezdve úgy jártam, mint az urak. Kimért, mély hangon köszöntem mindenkinek, mígnem egyik nap a feleségem dühös arccal, belépett a szobába. Egy újságcikket tolt az arcom elé.

– Te mekkora egy barom vagy! – mondta.

Arról szólt a cikk, hogy egy nevetséges átveréssel hogyan vettek rá egy úgynevezett Sir John nevű urat, hogy végre valahára egyszer kitegye a lábát az országból és felfedezzen egy másik országot is.