Labirintus – 2. rész

***

Huszonöt évvel korábban, egy fiatal, jó kiállású srác jelenik meg az egyik helyi szórakozóhelyen. Kockásing, szoros farmernadrág, barna öv, kalap a fején, mintha egy másik századból jött volna. Belép az ajtón, nagy üdvrivalgás. Néhány jó barát rögtön italt rendel.
– Milyen napod volt? – kérdezi tőle egy ittas, húsz év körüli fiú.
– Egész jó – mondja a kockásinges. – Hol van? – kérdezi rögtön a lényegre térve.
– Ki?
– Az a kis barna, a copfos, tudod melyik.
– Tudom hát. Ott annál az asztalnál – mutat az ujjával a másik sarokba.
A kalapos fiú nem túl feltűnően odanéz, majd elmosolyodik.
– Mindjárt jövök.

***

Húsz perccel korábban két lány áll egy buszmegállóban, és beszélget.
– Te voltál már ott?
– Az Itatóban?
– Ott.
– Még nem. De jó lesz, meglátod – győzködi a másikat. – Lesznek jóképű pasik is.
– Legyen igazad – aztán kissé elbizonytalanodva kérdezi. – És ő is ott lesz?
– Remélem – mondja a lány csillogó szemekkel.
– Hogy is hívják?
– Péter.
– Péter. Szép név.
– Ma van a névnapja – közben a buszmegálló tábláját nézi.
– Ezt nem is mondtad. Ő hívott?
– Igen.
– Akkor azt hiszem jobb lesz, ha én majd időben lelépek.
– Egyedül?
Nevetnek, és közben megérkezik a busz.

***

– Hölgyeim! Szabad ez a hely? – kérdezi a kockásinges.
– Neked igen – mondja a lány, aki nem rég érkezett.
– Vanda, örülök, hogy látlak! Sokat gondoltam rád az elmúlt napokban.
– Én is. Boldog névnapot!
– Köszönöm – válaszol lágyan – kértek valamit inni?
– Ami azt illeti, igen. Vörösbort – és közben az üres poharakra mutat.
A fiú a pulthoz megy, a lányok meg mosolyogva néznek utána.
– Jóképű, nem?
– Az.
– Ne félj, neked is találunk itt valakit.
Abban a pillanatban egy csapat fiatal dől be az ajtón, szó szerint, kissé spiccesen, összeölelkezve, és torkuk szakadtából üvöltik a Highway to hellt.
– Attól nem félek – mondja nevetve. Közben Péter is visszaérkezik a borokkal.
Voilá. Igyunk az egészségemre – tréfálkozik.
– Legyen – majd koccintanak. – Boldog névnapot még egyszer.

covers_334884

Ezután sokat találkoztak, egyre többet és egyre sűrűbben, mígnem szerelmesek lettek egymásba, és a szerelem rózsaszín ködében szemet hunytak minden olyan dolog felett, melyet más esetben idegennek vagy visszataszítónak gondoltak volna egymásban. Megismerték egymás hibáit, vágyait, és közös célokat tűztek ki maguk elé. Mindez rendben is volt, de jellemük alapvető különbözősége miatt bizonyos dolgokban akarva-akaratlanul felbukkantak nézeteltérések. Ilyen volt például, amikor Vanda elmesélte Péternek nagymamája rákból való csodálatos gyógyulását. Az, ami neki csoda volt, az Péternek a dolgok véletlen egybeesése, és Péter egészen nevetségesnek találta, ha valaki isteni kegyelemről beszélt, akár egy gyógyulást illetően is.
– Képzeld el – mondta neki Vanda –, az orvosok már mind azt mondták, hogy menthetetlen, hogy túlhaladott állapotban van a rák, alig pár hónapja lehet hátra, de a mamám nem adta fel, hitt a gyógyulásában, sokat imádkozott Szent Ferenc szobra előtt, és biztosra vette, hogy meggyógyul. Mígnem egy nap bement a kórházba vizsgálatra, és az orvos azt mondta, hogy teljesen eltűnt a daganat. Hát nem csodálatos?
Péter egyszerűen nem tudta hova tenni az ilyen dolgokat, de nem akarta, hogy emiatt elveszítse a lányt, akit megszeretett, ezért amikor hasonló téma vetődött fel, megfeszítette magát és csak hallgatott. Megmaradt saját szkeptikus látásmódjánál, amely neki bőven elegendő volt ahhoz, hogy nyugodt lelkiismerettel éljen. Nem kellett neki sem vallás, sem Isten ahhoz, hogy jól érezze magát.

Huszonöt évvel később a szerelmet felváltotta ugyan a megszokás, de egyes témákat még mindig nem lehetett érinteni. Tabu volt. Talán mindketten beszéltek volna róla, de mivel tudták, hogy egészen máshogy gondolkodnak és hogy ez mindkettőjükben érzékeny téma, nem igazán tudtak egyezséget sem kötni, vagy tiszta szívből elfogadni a másik véleményét. Jobbnak találták, ha inkább nem is beszélnek róla. Ugyan szerették egymást, és valóban szerették egymást, mert máskülönben nem lehettek volna együtt huszonöt évig, mégsem ismerték egymás legbensőbb lényét, legalapvetőbb kételyeit vagy valódi hitét. Arra ott voltak mások, olyanok, akikkel bátran meg lehetett osztani, hogy mit gondolnak, mert tudták, hogy ők szívből helyeselni fognak. Helyeselnek, mert ugyanúgy gondolkodnak. Hasonló a hasonlóval érti meg magát, mindenki mást csak erőfeszítések árán tudunk elfogadni – mondta egyszer Vanda egyik barátnője, és mivel ő hasonlónak érezte magát ezzel a barátnőjével, így nagy örömmel fogadta ezt a kijelentést.

(A teljes könyv megosztásra kerül ezen a blogon, részről-részre. Ha tetszett a fenti írás, kövesd a blogom, és olvasd el a következő részeket is )

A teljes könyv megvásárolható az alábbi linken:

https://publioboox.com/hu_HU/labirintus

Megjelent: 2015, Publio kiadó

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s